Na akkor még egy off tőlem is:
Engem az akasztott ki, hogy két külön társaságban két embertől hallottam a következőt: a menhelyre mentek kutyáért, illetve a másik macskáért, és nem adtak nekik, mert a KERTBEN akarták tartani, és nem a lakásban. Eszem megáll, komolyan.
Na ilyenkor mondom azt, hogy akkor menjen ki a Béla bácsi a fehér köpenyében és intézkedjen, az biztos jobb.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Nekem is van egyébként nagyon jólelkű ismerősöm, aki 20 éve még simán vízbe fojtotta az egyébként nagyon szeretett és jól tartott kutyája újszülött kölykeit. Legalább két alom volt így. (A mai napig nem értem, hogy miért nem volt ivartalanítva az a kutyus.) Tényleg így szocializálódtak.
A vízbe fojtás kemény halálnem, viszont ha nagyon elszaporodnak a kóbor macskák, akkor simán eljuthatunk az ausztrál állapotokig, ahol már kilövési engedély van a vadállományt durván pusztító cicák kinyírására. Szóval ha aközött kell választani, hogy újabb 4-6 cica mászkáljon az utcán, akik szaporodnak, fáznak, éheznek, szenvednek, és levadásznak mindent, ami mozog, vagy hogy még újszülött korukban, amikor még magukról sem tudnak, gyorsan elteszik őket láb alól a vízben, akkor a vizes verzió. De nyilván a legtisztességesebb és legkíméletesebb eljárás az állatorvosi altatás, na meg az anya- és apacica ivartalanítása lenne.
Egyébként abban is megoszlanak a vélemények, hogy a mai világban egy házikedvencként tartott macskának feltétlenül muszáj-e kijárnia. Egy állatorvos barátomnak több mentett macskája van, a lakásban és a szülei családi házában is, egyiket sem engedik ki a kertbe, maximum egy zárt "cicafuttatóba", ő azon az elven van, hogy nem akarja, hogy baja essen vagy a macskának, vagy hogy az nyírjon ki más állatokat.
Ha már itt tartunk, ez az egész egy régi vesszőparipám, egyszerűen nem értek egy csomó menhelyt és állatvédőt. Az az érzelgős típus vagyok, aki a rosszul tartott, illetve általában szenvedő állatok kapcsán képes álmatlanul forgolódni, és "a háziállat családtag, velem egy légtérben él, és még az ágyba is feljöhet" iskolát képviselem, de a kóbor, illetve menhelyi állomány kapcsán egy szerintem pragmatista álláspontot képviselek: ha van X hely, és arra jut 3X mennyiségű kóbor, akkor súlyos betegeket, idegrendszeri problémásakat elaltatni (előtte azért kapjon szeretetet és simogatást is), hogy legyen hely a többi, egészséges állatnak is, és a kétszázmilliomodik felesleges, elhelyezhetetlen 8 hetes alomnak sem a facebookon kell ki tudja, milyen befogadókat keresni, hanem őket is el lehetne altatni.
Az instagram pontosan tudja, mivel lehet kiakasztani, így néha random bedob videókat állatvédőktől, akik román, török, indiai meg mit tudom én milyen szemétdombok közepéről szedik össze hősiesen a kutyákat és macskákat. Valószínűleg ez egy örök vesztett harc a természettel és az emberi nemtörődömséggel szemben, de ha már igyekszünk megóvni az állatokat a szenvedéstől, akkor legalább a saját dolgunkat ne nehezítsük.
Már nagyon elkanyarodtam, de ezt is kiadom magamból, ha már itt vagyok: a "családi/kényelmi okokból új befogadókat keresek Fifikének!!!" posztoktól is agyfaszt kapok, gyerekkorban még értem, hogy a kutya-macska csak egy hónapig izgalmas, de felnőtt emberek úgy vállalnak háziállatot, hogy utána az első nehézség során megszabadulnak tőlük. Amikor 4 éve megérkezett a kutyám, az első hetekben azt is megbántam, hogy megszülettem, annyi stresszel járt, de összeszoktunk. Amikor kitört az ukrán háború, teljes forgatókönyveket gyártottam a fejemben, hogy hasonló esetben hogyan tudnám őt magammal vinni biztonságos helyre, milyen felszerelés kell, hogy legyen, vagy ha az nem megy, akkor az állatorvost megkérném, hogy segítse át a túlvilágra, de kurvára nem hagyom magára.
