Nem ástam bele nagyon a fidesz állatvédelmi tevékenységébe, de az állatvédelmi biztosról eddig nem hallottam vissza rosszakat, és pont ők szigorítottak az állatkínzás tényállásán. A miskolci jogi kar és az állatorvosi egyetem most indítottak egy közös állatvédelmi szakjogászi képzést, néha elgondolkodok azon, hogy esetleg azt is elvégezhetném, hogy mélyebb háttértudásom legyen (aztán eszembe jut, hogy pont most próbálom örökre magam mögött hagyni a jogi pályát), de összességében az a benyomásom, hogy a szabályozás keretei nem rosszak, viszont mint minden más területen Magyarországon, így itt is a jogalkalmazás a nehézkes és a lassú. Akit érdekel, annak érdemes néha megnézni a Bojtár állatvédelmi jogsegélyszolgálat egyesület és dr. Kajó Cecília bejegyzéseit, tanulságos jogi eseteik vannak. És még ők is elismerik, hogy a mélyszegény vidékeken sajnos akkor is folytatódni fog a szaporítás, ha azt nagyobb lendülettel üldözik, mivel ebből jól meg lehet élni.
Tudomásom szerint most is minden kutyát be kell jelenteni, kötelező, hogy legyen chipje és veszettség elleni oltása, de ezt sem sikerül minden gazdának megugrania. Bakker, még a "belterületen nem lehet póráz nélkül sétáltatni" szabályt is telibeszarja az öntudatos többség, aztán csodálkoznak, ha a saját kis raptorom zokon veszi, ha a képébe mászik egy másik kíváncsi kutya.
@MM: Szívesen.

