Viszont a bonbonos sztorit mondhatni nem hallomásból tudom, nem hiszem, hogy 83 éves nagymamám unalmában gyártana rémtörténeteket. Egyébként még valami tévériport is rémlik, ahol talán egy professzor felháborodottan közölte, hogy ő a két millió többszörösét összeszedi hálapénzből és ezt most elveszik tőle... Na ennyit az orvosokról.
És igen, néha lebukik valaki, azzal példát statuálnak, de mivel orvoshiány is van nem érdeke a kormánynak sem, hogy minden korrupt orvost elővegyenek. Néhány széplélek persze abban hisz, hogy majd az új generáció az abba nevelkedik bele, hogy nincs hálapénz, de én nem hiszek a csodákban.
A játék pedig nagyon jó, csak kicsit rövid
Nekem kétszeri végigjátszással volt 11óra, de abban benne van egy óra alvás a cicával achi miatt, illetve a második kör egy 2 órás speedrun volt (szintén achi miatt)....az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
