Fórum » Beszélgetés a játékokról
Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában?
Igen, az nagy segítség volt. Megjelenéskor ugye ilyen rest módba kellett tartani a PS-t, hogy ne szálljon el a teljes progress, de sokaknak így is elveszett mindig és kezdhették elölről. 

A bármikor elmentés már jó, onnan biztonsági menthető a file
Köszi!
Köszi!Dark Archon
Nem hiszem, hogy történt ilyen, mert a játék lényegét ölnék ki vele. De már bármikor elmenthető és megszakítható. Viszont ha meghalsz, akkor szinte minden ugrik és kezdődik előről a loop. Természetesen vannak permanens fejlesztések, amik nem vesznek el. 

Returnalba csináltak már valami casualfater opciót? Peace? Bár már kezd tele lenni a tököm a fekete pacákra lövöldözős játékokkal.
Dark Archon
A tavaly év végi hörcsögölés után lassan indul az év, inkább előrendelések voltak:
- Hollow Knight: Ez még tavalyi beszerzés volt, mint írtam is, az 1074 játék bántotta a szemem, egy még kellett hozzá és ezt rémesen sokan ajánlották
- Jurassic World Evolution 2: Az első rész most is fent van a gépen, csak félbe lett hagyva, de majd valamikor tervezem folytatni. Aztán utána sort kerítek erre is, addig legalább kijönnek hozzá a DLC-k is
- Xuan-Yuan Sword VII: Ez véletlenül jött szembe, de becsípődött. Kínai 3rd person akció RPG, de megtetszett a stílusa, akciót is kapott. Tegnap bele is kezdtem, amit eddig láttam belőle az alapján tetszik. Direkt nem néztem utána, jelenleg még arról sincs ötletem milyen hosszú
De élvezem
- GWENT: Rogue Mage A Witcher3-ban is szerettem kártyázni, a Thronebreakerben is szerettem kártyázni és egyébként is szeretek mindenféle pakliépítős játékot. Nem is értem miért maradt ki eddig.
- Ixion: Az első tesztek alapján érdekesnek tűnt, szóval néztem belőle videót is és az sem vette el a kedvem (bár a streamer pont belebukott egy korai pályába
). Ráadásul amit a kampány sztorijából tudni lehet az még külön is érdekel, az más kérdés, hogy mikor lesz rá időm (igen, az örök probléma), mert elég zsúfolt hónapnak nézek elébe.
És akkor az előrendelések:
- Hogwarts Legacy: Voltak(vannak) ugyan fenntartásaim a játékkal kapcsolatban, de bizalmat szavaztam neki. Természetesen Deluxe edition, élni fog a 72 órás Early Access, már alig várom.
- Like a Dragon: Ishin! Tavaly imádtam a Like a Dragont, ennek a résznek ugyan más a harcrendszere, de az előzetesek alapján ugyanolyan elborult Japán cucc. Alig várom. Természetesen itt is Deluxe és itt is jár vele korai hozzáférés. Elvileg 17én kezdem.
- Returnal: Az első videó óta várom, hogy kijöjjön végre PC-re, kívánságlistás is volt, de arra mondjuk nem számítottam, hogy bedobják a legnagyobb nyüzsi közepére. Az biztos, hogy megjelenés napi kezdés lesz, aztán hogy meddig jutok benne két nap alatt majd kiderül
Még jövő hónapban lesz egy fix Wo Long: Fallen Dynasty előrendelésem, az nálam felül fog írni mindent. Már elterveztem a karaktert is hozzá

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]