Fórum » Beszélgetés a játékokról
Diablo IV
Én tegnap ránéztem egy streamre (egy Werglia nevű srác nyomja ott); kb. 10 percet szántam rá, mert kíváncsi vagyok azért, hogy a nekro és a druida milyen lesz. Nekróval nyomult, menet közben az elmondásából kiderült, hogy aktívan cserélgette a skilleket, mindenfélét kipróbálni, ami szimpatikusnak tűnik - ha úgy tetszik tapasztalatot szerezni. (Adott szintig megteheted elvileg, hogy szabadon újraosztod a skillekre a pontokat.)
Amikor én néztem akkor csontikkal nyomult (harcos és mágus vegyesen volt neki), meg talán átkozgatott és D2-es nekro spellekre hajazó (Teeth és Bone Spear jellegű) varázslatokat lövögetett el. (Plusz időnként meg tudott idézni valami, a D3-as mágus slow time varázslatára kinézetben hajazó (körülötted egy félgömb jelenik meg) valamit, amin belül mintha sérthetetlen lett volna egy rövidebb időre.
A lényeg, amikor ránéztem, akkor pont azt hajtogatta, hogy mennyire OP a nekro, minden sokkal gyorsabban lemegy, mint mondjuk a barbival az előző héten, de a varázslónál is jóval erősebbnek tűnik. Eközben (21-es szinten már) éppen valamilyen kazrás küldetést nyomott (nagy könnyedséggel - itt emlegette, hogy azért ez a barbival pl. érezhetően szenvedősebb volt korábban), aminek a főellenfele egy fagyasztós, nagy pofonokat kiosztós, bazi nagyra nőtt kazra volt.
No, amikor viszont szembekerült az óriáskazrával, az úgy bedarálta a csontikat, mint annak a rendje, s ugye újakat ott nem lehetett feltámasztani. (Azért fele hp-ra levitték addigra a csontik, de ez is kevés volt.) Utána ott állt a nekró, kb. letolt gatyával... A srác dodge-olgatott (amúgy elég ügyes, rengeteg metroidvania-t is tol, és ahol van nehézség, ott mindig a maxot választja), mindent bevetett, de kb. esélytelen volt, hogy a minionok nélkül, azzal a skill setuppal levigye a még 50%-nyi életerőt. Be is halt.
Utána, némi átskillezés után, ugyan kb. izgalommentesen lenyomta az óriáskazrát, de ebből azért kijött, hogy az "alaprecept" nem változott, és bármikor bele lehet futni egy-egy kellemes pofonba a mobokon és egyes nevesebb ellenfeleket röhögve átrongyoló, OP emblémás buildekkel is.
(Druidából végül nem láttam semmit, meg persze kb. mindenki a nekróra vetette rá magát. Aki mégis a druidát próbálta, az mondjuk nem volt elájulva tőle, már legalábbis power gaming szempontból. Igaz, ezek mind-mind fledling karik, amiket a bétában össze lehet rakni. Ki tudja, hogy magasabb szinten, újabb skilleket elnyerve melyik build mire lesz képes.)
Én egyébként továbbra is úgy vagyok vele, hogy nem hozott lázba (azért a Diablo itch előjött bennem, és most éppen megint a D2R-hez tértem vissza némi D3 kiruccanás után, hogy életemben előtt csináljak egy csapdás assát), viszont kinéz annyira jónak, kellően sötét hangulatúnak és diablósnak, hogy biztosan beruházok majd erre is. Csak éppen rohanni nem fogok érte a 0. napon, és a bétás (illetve rendes start körüli) idegeskedésekkel sem szívatom magamat. (1997 óta része az életemnek a sorozat, úgyhogy valami nagyon ocsmány szart kell kihozniuk ahhoz, hogy ne kelljen... Bár most, hogy belegondolok, az Immortal nincs meg, és azt nem is fogom megvenni soha
)

)Endure. In enduring, grow strong.
Ez a necro valami botrányosan OP basszus!!! Sorcihoz és rugóhoz képest félelmetes. Boss-ok pár másodperc alatt lemennek, nem tudnak megsebezni. Tuti gyengíteni fogják szegényt, de egyelőre tuti befutó nálam júniusra. Mondjuk 99% esély volt rá, hogy ezt fogok indítani. Gyors felhúzom még holnap 25-re (3 szint kell még), aztán meglesek egy druidát is! 

Engem 45 perc után beengedett. Sima liba. Most viszont megyünk mozizni a zasszonnyal, szóval éjjel folytatom.
Fun fact: nem is tudtam, hogy most hétvégén már mind az 5 class játszható lesz. Egyből necro-t kezdtem.

Tuti atomsimán fog menni!!! 

Örülök, hogy múlt 7végén feltudtam húzni 2 karit is, mert most nem sok esélyt jósolok a játéknak. Ha szerencsém van, akkor talán szombat vagy vasárnap reggel...bár a világ minden tájáról próbálkoznak majd folyamatosan, így kérdéses még az is.

Előtelepítés megtörtént tegnap, most pedig várom a 17:00-t. Remélem, hogy a Blizzard előre felkötötte a gatyót és nem hányják össze magukat a szerverek a -3. másodpercben. *fingerscrossed*
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 5. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]