No, sorc továbbra is kedvenc, teljest is vele kezdem. Most tűzről jégre váltottam az alapnál, ezen majd még gondolkodom, hogy melyik a szimpatikusabb.
Nekrón érezhető a minion nerf, múltkori bétában sose haltak, itt meg néhányszor előfordult, hogy a mobok már engem ütöttek. Mindenesetre a corpse explosion továbbra is fun, vizuálisan és sebzés szempontból is szóval annyira nem aggódom. Lehet sorcival majd párhuzamosan tolom, dungeonokból a lego traiteket gyorsabb lenne vele kiszedni.
Rugóval most többet játszottam, jó ez, jó ez, de marad szépen a 3. helyen. Mondjuk a nagybosst vele vertem le.
Barbi nyerte ezt a bétát, sokkal jobban élveztem mint legutóbb! Jobbgombos skilleket majd jobban át kell bogarászni, most a duplafegyverest választottam mert a cct ütve furyt adagoló skillekkel ezt tudtam hasznosítani. 4. csomópont deathblow skilljével szerettem bele, mobokat ölve nincs cd (egyszerre ráadásul tud többet ütni), keményebbeket pedig alacsony hpval lazán kivégezgettem.
Na és aztán a druid. Kettőt toltam, kezdőkari témában nagyon adta, farkasok, villámszórás, drip fronton is veri a többieket, de ez elég gyenge volt. 2. full mackó és bár fun pofánverni az ellent, hogy aztán 20%-kal ott helyben seggreüljön 2 mpre és a jobbklikk skill szépen pusztít tömegben, de ez elég lassú és a védelme se volt olyan jó. Macira nyomtam még így zárás előtt egy respecet, alapra a melee villám, jobbra a köveket, petre a növényt és a másik két próbálkozáshoz képest jobb volt ugyan az élmény, de valahogy azt érzem, hogy kb ugyanazokat tudja, mint a többi class, csak gyengébben.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
