Diablo IV

Köszi, pedig kutyafutta van, mert melóban ülök.
Annyit még mindenképpen megjegyeznék, hogy a linkelt - kritikus - videódban addig jutottam első blikkre, ahogy az új rész karaktereit behelyettesíti a régi lore-ba, és ki is nyomtam. Szerintem a játék, amennyire lehetséges, próbál kiénekelni a korábbi kánonból, jó értelemben: igen, Lorath az új Cain, de biztos, hogy Wish-ről rendelték? Nem egy komplexebb, jobban előadott, motivációiban és emberi vonásaiban hihetőbb, mélyebb figura, aki ennek megfelelően viselkedik? Akárcsak Donan, akinek a személyes vonala kifejezetten erős lett, még ha egy ponton túl röhejes is, hogy a játékban mindennek az a megoldása, hogy SPOILER. Lilith sem Diablo, a lore mitológiáját sokkal jobban bevonják a személyes motivációin keresztül a játékba, mint korábban bármikor. A tervein keresztül kirajzolódnak olyan konfliktusok, amik épp úgy terhelik a játék világát, ahogy a miénket, ez sem volt eddig jellemző.

Amit hiányolok, és ami a 2. részben volt a legjobb, ahogy a sztori és a teendők végigvezetnek minket a játéktéren. A 3. kifejezetten erőtlen volt ebben a tekintetben (az említett első fejezet kivételével), és itt is lelombozó az állandó rohangálás, a szabadság pedig hazavágja a narratívát, a waypontok megnyitásával pedig effektív haszna sincs. Megtehették volna, hogy egy kör alakú játéktéren megyünk kvázi körbe, ami fokozatosan nyílik meg. Senki nem fog lovagolgatni "csak úgy" endgame-ben, nincs valódi előnye ennek a játéktérnek.

Ugyanakkor meg mindegy is. A sztorit egyszer lenyomva a kiegészítőkig ez úgysem számít, az endgame pedig gazdagabb, mint valaha! Ma fél délelőtt azon agyaltam, hogyan építhetném be a Leap-et a Walking Arsenal buildembe, és ez a típusú mozgástér többet ér, mint xy tárgy kifarmolásának az igyekezete, amiről amúgy szintén nem kell lemondani, csak majd később jön, gondolom, a finomhangolás későbbi fázisában, vagy, ha megjelennek majd a set-ek a játékban!

Respect is not given. It's taken.

Szokás szerint nagyon frappánssan és érthetően fogalmaztad meg azt, amiről én kicsit összeszedetlenül hablatyoltam

D3-ban egyébként - idén elővettem azt is kicsit nosztalgiázni - az első fejezetet én is nagyon szeretem. Sőt, megkockáztatom, hogy ez a kedvenc szakaszom a teljes sorozatból, mert zene, grafika, történet, változatosság, felfedezhető dunegonök, múltból visszaköszönő apróságok stb. tekintetében egy félelmetesen koherens és hangulatos valami lett (és ott nekem betalált az a kicsit meseszerű grafika is). Kár, hogy a játék hátralévő részéről mindez már nem mondható el.

Egyébként valószínűleg tényleg az lett volna egy okos kompromisszum, ha pl. csak a saját kasztod aspect-es kazamatái érhetők el kampány közben, a többi dungeon és a strongholdok le vannak zárva, mint ahogy a fetch jellegű mellékküldetések nagy része is kimarad. (Én második nekifutásra most úgy tapasztalom, hogy a területek bejárása/felfedezése önmagában nem lódít annyit a fejlődésen, illetve nem visz el vészesen sok időt. Inkább az útközben feltűnő eventek és az aspectes dungeonök, már ha válogatás nélkül mindegyikre úgy ugrik az ember, mint gyöngytyúk a takonyra, amik "szarják" az XP-t és tolják ki apránként egy kritikus szint fölé (már a játék fő történései közötti részt tekintve) a játékidőt, és ezek miatt tud "szétesni" a játék.)

Endure. In enduring, grow strong.

Abban egyetértek, hogy 50-es szintig nem ártott volna valamiféle vonalvezető, akár csak ajánlások, akár konkrét korlátozások formájában, mert nagyon sok játékos csúszik szét a játéktéren. Jobb lett volna talán, ha bizonyos funkciók (aspect-eket rejtő dungeon-ök, strongholdok, stb.) egyáltalán nem elérhetők a sztori végéig, és mellékküldetésekből is felesleges ennyi, a kidolgozottabbak (amiket történetszálként kezel a játék) bőven elegendők lettek volna. Igen, ezek valódi hibák, ahogy az itt-ott szétfolyó végjáték is.

De közben a sztori sokkal földhözragadtabb, a 2. részt juttatja eszembe, gonosz, egészen érdekes szürke-szürkés zónában gondolkodik, a dilemmái is működnek, jól használja az univerzumot, és bár kissé mintha túl lenne csavarva, tény, hogy rohantam már a végén, csak bedaráltam az egészet, ami az én hülyeségem. De kibaszott epic a finálé, és addig is klasszul építkezik, a 3. rész nagyon gagyi, elemelkedett high-fantasy hangulatú cucc volt ehhez képest, csak az elejét szerettem, konkrétan az első fejezetet leginkább.

Aztán az is tény, hogy ez már egy másik játék, és valószínűleg sosem fogja semmi azt az érzést adni, amit a 2. a maga idejében (vagy felújítva nosztalgiázni vele a 3. rész mellett). Cserébe ez a harcrendszer és karakterépítés valami brutális, és egyáltalán nem kényszerít rá, hogy a legtökéletesebb builddel toljad, sőt. Az én barbárom nagyjából saját kreálmány, se shout-ok, se WW, egy fortify-ra és fury-túltöltésre alapozó build, és röhögve megy a WT3, az öreg Butcher-t másodjára szinte egy helyben állva szedtem le. Az endgame jelenlegi fázisában talán könnyen kifullad azoknak, akik tényleg orrba-szájba tolják, de ettől még változatos, és ami a legfontosabb (végre valahára!) egyedül is tökéletesen élvezhető. Így néhány eventet leszámítva a többi játékos csak a világot gyarapító hangulati plusz, és mindig, de tényleg minden pillanatban van 3-4 dolog, amivel lehetne foglalkozni! Ez így, ebben a formában egy álom, még valami lovagot adhatnának hozzá plusz karakterként, szerettem a crusader-t nagyon, és már meg is van az örömöm a következő évekre.

Igen, én is érzem, hogy ez már nem ugyanaz, nem azt adja. De ebben ott van a korszellem, az öregedés, a komplett játékipar irányváltásai, és mindezek figyelembevételével merem állítani, hogy minimális kompromisszumokkal kaptuk meg ezt az új részt. Minden nap alig várom, hogy odaüljek elé, karaktert finomhangolgatok fejben állandóan, tervezem a következő lépéseket, szóval nagy az öröm, hogy megint bele lehet veszni ebbe a franchise-ba. Egy forintot nem tettem volna erre még két éve sem.

Respect is not given. It's taken.