Baldur's Gate III

Gale-nek esélye sem volt még meghalnia nálam, mivel nem érdekelt a dumája, és a parton hagytam, ahol először összefutottam vele
De értem, hogy mire gondolsz. Én a Zhentarim bázison jártam úgy, hogy beszédbe elegyedtem az egyik figurával, és a párbeszéd kellős közepén berobbant a barlang, és mindenki meghalt (mert közben egy másik zhent aktivált valami védelmi rendszert)...

Endure. In enduring, grow strong.

Hasonló érzéseim nekem is voltak, ráadásul azért bosszantó, mert ezen idegesítő esetek túlnyomó része megoldható lenne azzal, hogy éppen nem irányított karakter nem aktivál csapdát és nem kezd beszélgetésbe. Ennyi. A másik nagy dolog meg az lenne, ha inventory/beszélgetés/stb alatt a világ pause-ban lenne.
Gale-t érdemes egyszer meghalni hagyni, és az után van, hogy végrehajtaná az ember a resurrection folyamatot, de miért van ez a haldokló hang? Mert necrotic field, de csak azután derül ki, hogy már félig halott vagy mert addig épp inventoryt nézel... agyrém, hogy a pause miért tűnt el.

Man literally too angry to die

Egyébként nem tudom, hogy ti miként vagytok vele, de én - már erősen az EA tartalom vége felé járva (csak a goblin tábor maradt, minden más lehetséges helyszínt bejártam már), s bő 35 órát belerakva eközben ebbe a karakterembe - a játék minden zsenialitása és szórakoztató jellege mellett is, nem tudok rá jobb szót, fárasztónak érzem kicsit a játékot egy bizonyos aspektusból, ami a kezelhetőséggel, irányítással, valahogy a játékban való "működéssel" függ össze.
Nagyon jó dolog a felfedezés, és hogy 3D-ben kell ehhez gondolkozni, de a sok kameraforgatás, ki/be zoomolás, a karakterek egyenkénti mozgatása (ugrásokkal tarkított felfedezősdinél), és még további pár dolog valahogy ellene dolgozik a "fluid játékélménynek", és borzasztóan sokat elrabol a "hasznos játékidőből".
Félre ne értsen senki, így is eszement jó a BG3, kimagasló élményt ad, de folyamatosan az jár a fejemben, hogy ez a játék egyszerűen barbár rage ordítással üvölt azért, hogy sokféle karakterrel, sokféle módon is végigvigye az ember. Mégis, valószínűleg egyetlen, teljességre törekvő (legalábbis felfedezés, kisajtolható tartalom szempontjából maximalista) végigjátszás úgy le fogja fárasztani a többséget (davkar9-et mondjuk vszg. nem ), hogy egyszerűen túl nagy falatnak fogja érezni az újbóli nekiugrást, az lesz a fejében, hogy XY helyen mennyit kellett egyesével terelgetni a kis csipetcsapat tagjait stb., és muszáj lesz félrerakni, pihentetni.

Persze azután lehet, hogy csak én érzem ezt így.

Közben, ahogy közeledik a megjelenés, egyre bizonytalanabb vagyok, hogy milyen karaktert is indítsak majd. Fajra és karakterosztályra nézve is.
Az EA-ban most kiélvezem/kiélveztem a githyanki harcosommal egy kemény, helyenként kifejezetten kegyetlen, a legtöbb fajt lenéző, de néha egyesekkel kivételt tevő (így a kuo toák most istenként imádnak pl. ) karaktert, de a rendes játékra első karakterként egy jófiú paladin fogalmazódott meg bennem az elmúlt napokban. Azután, ahogy ma olvasgattam a karakterosztályokat, megakadt a szemem a Blade-en (akarom mondani College of Swords bárdon), és eszembe jutott, hogy mennyit szórakoztam, amikor a komfortzónámból kissé kilépve (D&D játékokban mindig fighter/paladin/ranger típusú karakterekkel játszottam) egy Blade alosztályú bárddal vittem végig a BG1-BG2 párost... Talán most is jó lenne egy jólelkű és segítőkész, de olykor a jó ügyek érdekében a shady megoldásoktól sem visszariadó (sőt, azokat gyakran kifejezetten előnyben részesítő) figura bőrébe bújni.

Endure. In enduring, grow strong.