Disco Elysium

Alapvetően nálam is az eszét használó, keveset bohóckodó*, empatikus irányba megy a karakter, azonban Cunónál engedtem a fizikai erőszak csábításának, és pofonnal kezdtem. Utána aztán országos haverok lettünk. Én is sajnáltam mindkét kölyköt, viszont Cunoessével soha nem szeretnék élőben összefutni - szegény gyerek nem tehet arról, hogy milyen, de az elmebaj nem játék.

A társadalomkritikai részek is jól vannak összerakva, de néha már fárasztanak, a négyajtós szekrény kidobóember (tudjátok, aki CAPS LOCK-ban kommunikált, és a macája időnként közbeszólt, hogy yeah, ahogy mondod, bébi) végtelen hosszúságú fajelméleténél már kifolyt az agyam az asztalra.

Időnként az is eszembe jut, hogy SMBX is élvezné a játékot, mert az eléggé meggyőzően tolja a kommunista eszme szekerét.

* Oké, Kim agyát néha húzom, mert bírom a csávót.

Cuno, Cuno... Hú, de ütnivaló kis rohadék volt! Legszívesebben agyonlőttem volna (a Cunoesszével együtt), amikor először találkoztam vele. De erőt vettem magamon, mert Harryt nem olyannak képzeltem el (elemző agyú, mellé valamelyest empatikus figurának alkottam meg). A kis sz*rházi játék közben persze megismerhetővé válik valamennyire; egy idő után már inkább sajnáltam kicsit, és én is (a gép előtt ülő, a játékot irányító ember) empatikusabban közelítettem felé. Sőt, talán kicsit meg is lehet kedvelni

Endure. In enduring, grow strong.

Amikor Cunót kérdezzük ki a gyilkosság helyszínén, és a gyerek ott helyben kitalál egy várost, ahol a bűntény idején tartózkodott:
Encyclopedia [Medium Success]: There is no Night City anywhere. That sounds like the name of a city in some pulp science fiction novel.