Leszokom a dohányzásról!

GG! Emlékszem, előttem szoktál le. Nekem most van 9 és fél éve a füstmentes életnek, nyár végén fogok jubilálni.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

10 éve, és 3 napja nem dohányzok. Annyiban vicces visszaolvasni az első napos vergődéseimet, hogy amúgy a mai napig hiányzik sokszor.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

36. nap

ez azért elég brutál. kb. 1,5 hete ölni tudnék egy szálért, egész nap a cigarettára gondolok. tegnap már hagytam a francba az egész nikotintapasz-kúrát (még 1 hétig kellene folytatnom elvileg, de nem vagyok én matricaalbum), egyébként is csak placebo ez a tapaszolás. nem akarok visszaszokni, és mégis... meg egy csomó dolgot elfelejtettem már, v. nem tudok, pl. hogy egy nemdohányos mi a ####-t kezd magával olyan pillanatokban, amikor egy rendes ember normál körülmények közt rágyújt? (kaja után, ébredés után, szex után, idegbaj esetén, hivatalos email megfogalmazásakor, várakozáskor stb., stb., stb.) kicsit szegényes a fantáziám ilyenekhez.
persze amíg van remény, addig nem adom fel. nem tudom, ki mondta, hogy csak az első pár hét nehéz, de hogy rohadtul nem volt igaza, az tény. pffffffffffffffffffff.
mondjuk van kontra is, vannak olyan dohányzó emberek, akik vmi eszméletlenül-hányingerkeltően büdösek (most már érzem) - kb. mintha hamutálban aludtak volna. undorítóak ahogy vannak.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Január 5-én szívtam el 2014 első, s egyben utolsó szál cigijét, és hál' Istennek kurva rosszul esett. Szóval örömmel kijelenthetem, hogy perpillanat 7 napja tiszta vagyok, és élvezem. Ilyen-olyan elvonási tünetek vannak ugyan, még nikotintapasszal együtt is (ami a fizikai részén segít, de a lelki küzdelem már más tészta), de még így, elvonási tünetekkel együtt is sokkal jobban érzem magam.
Őszintén szólva tervbe volt véve a leszokás ("majd egyszer, valamikor" szinten), de sosem gondoltam volna, hogy ezt mindenféle előkészület nélkül, egyik óráról a másikra fogom elhatározni magamban. Az is igaz, hogy - 11 év szívás után - az utóbbi 1 évben már egyszerűen valahogy nem esett jól a cigi - szívtam, szívtam, de minek? Egyszerűen már csak a gyengeség és a lassú öngyilkosság szimbólumát láttam benne, és én még _élni_ akarok.
És egész más így élni. Szokni kell még, de jó. Kicsit úgy tekintek erre, mint egy spirituális megtisztulási folyamatra. Mintha frissen szabadultam volna egy börtönből, és még szoknom kell a napfényt. Új pótcselekvéseket kezdtem találni magamnak, pl. visszaszoktam az olvasásra, aminek megint csak nagyon örülök. Az is szép, hogy egy páran vannak mellettem támogatók (amíg estin tanultam, ott ez nem ment volna, mert ott ugye mindenki bagzott, minden szünetben, és akkor már nekem is "kellett", hogy ne maradjak ki a legfrisebb sztorikból). Bár tény, hogy ezt elsősorban tényleg önmagam miatt teszem. A tegnapi volt az első napom, amikor a 24 óra alatt egyáltalán nem kívántam meg azt a büdös-kátrányos-rákkeltő szart. Szóval most nagyon-nagyon örülök, nagyon büszke vagyok magamra, csodálatos, amit eddig elértem, és sok sikert kívánok magamnak a közel- és távoljövőben egyaránt!

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Augusztus óta vezetek ciginaplót, ami elég kényelmes, de lassú út a leszokás felé. Egyelőre több-kevesebb sikerélménnyel működik a project, a napi közel 1 doboznyi fogyasztást hamar sikerült lecsökkentenem napi 6-7 (nehezebb napokon 8-9) szálra. Mindezt csak azáltal, hogy minden szál után lejegyzem, mikor és miért kellett nekem azt a szart most elszívnom. Következő lépésként most azon dolgozom, hogy a kávét, ebédet stb.-t különválasszam a dohányzástól. A kezdeti sikerélmények itt is megvannak, tegnap pl. a munkahelyen, szünetben gyújtottam rá az első szálra, órákkal az otthoni ébredés után.
Ha már itt tartunk: 11 év aktív láncdohányzás után kurv@ jó érzés úgy ébredni reggelente, hogy tiszták a légutaid, nem nyomja semmi a tüdődet. Ugyanígy tök jó mindenféle fuldoklás nélkül felmenni egy lépcsőn, már nem tudom, mikor szedtem utoljára 2-esével a fokokat. Idegrendszert tekintve meg mintha türelmesebb lennék embertársaimmal (kopp-kopp). Tudom jól, hogy az első leszokás után 99%-ban hamar visszaszokik mindenki, de úgy láttam, ideje elkezdeni valahol. Remélem még tudok majd jelentkezni a sikertörténet folytatásával - tudom, ez kb. csak nekem nagy élmény, de tényleg fantasztikus, hogy ismét fiatalnak, és nem egy jó kondiban lévő 70 évesnek érzem magam.
Mindenesetre, ha valaki még tud megosztani hasonló sztorikat, esetleg tippeket, tanácsokat a jó útra téréshez, légyszi írjon. Segítsünk egymásnak.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”