God of War: Ragnarök teszt – Kratos északi kalandja PC-n is teljessé vált [hozzászólások]

Tartom, hogy az ER-ben a legnagyobb ellenfél a gravitáció.

DA:
A vánszorgás és a lassúság nekem is a halálom, és leginkább ezért esik nehezemre sok régi kiváló platformer/akciójátékot ismét előszedni, mert kiidegel az ottani mozgáskultúra. (De pl. egy 2014-es AC Unity a mai napig megállja a helyét.)
Már csak ebből és az átugorhatatlan kis cutscene-ekből is következik, hogy az RDR2-vel nem vagyok barátságban. Nagyon szeretek egy-egy játékban 100-200-400 órákat eltölteni, de csak akkor, ha dinamikusan tudok haladni.

Aláírom, hogy Kratosék időhúzó teleportációi is idegesítőek, de ott mindig ellensúlyoztak azzal, hogy az átmenetelek során Mimir lore-kiselőadásokat tartott, amik engem érdekeltek.

GoW sztori:
A játékok történetét nem érdemes más médiumokkal összehasonlítani, papíron persze, hogy a hangyafasznyit eredetibb filmes forgatókönyv fog győzni, viszont ahogy a GoW építkezik, az fantasztikus, szemlátomást sokat érlelték, hogy az apa-fia kapcsolat, a mitológia és a játékmenet* egymást erősítsék. Ez a kiforrottság a Ragnarökben már nincs jelen.

*Masszív GoW spoiler
SPOILER
Az utolsó fősztori szerinti jelenetet akárhányszor nézem újra, libabőrös leszek.

Egy nehezebb boss-nál azért fasza lenne, ha egy életcsíknál leesés miatt kellene újrakezdeni.

Egyelőre csak kibicként beleolvasgatok a topikba, mert érdekel a GoW "reboot" (J.I.B. és Aribeth is jókat írt/mondott róla), így lehet, hogy valamikor majd beszerzem a 2022-ben PC-re megjelent részt, s utána esetleg később a Ragnarököt is. Viszont ezen a megjegyzéseden (egész évben eddig a Dark Souls sorozat és az Elden Ring ment nálam - utóbbi most is megy, immár a harmadik végigjátszással) hangosan felröhögtem, ugyanis nem egyszer előfordult velem a fenti játékok egyik-másikában, hogy boss harc közben, már a győzelem küszöbén zuhantam a halálba
(Szerk: mondjuk én pont a valkűröket fogom várni benne, mert a soulslike játékok után a sima ellenfelek/"közönséges bossok" elleni harcok - nyilván más lesz kicsit és bele kell azért szokni - valószínűleg nem fognak megríkatni/kétségbeesésbe hajszolni)

Endure. In enduring, grow strong.

Kinek mi.
Én most jutottam el csak a 2018-as God of War-ig és az atmoszféra, a történetmesélés nálam nagyon betalált, a "You will always be a Monster. I know but I am your monster no longer." jelenethez és az azt követő kaszaboláshoz még csak hasonló sincs a 2013-as TR-ben.
Bár azt végigjátszottam anno, valójában tök unalmas, önismétlő volt (A Rise már sokkal jobb ilyen szempontból).

Elsőre nekem is furcsa volt, hogy nem lehet ugrani és nem enged leesni a cliffeken a játék, de sokszor ez kényelmesebbé teszi, hogy nem kell erre figyelni. Egy nehezebb boss-nál azért fasza lenne, ha egy életcsíknál leesés miatt kellene újrakezdeni. A hegyre menet, Hræzlyr előtt a faliftes harcoknál konkrétan horror lett volna, ha le lehet esni.

Nekem az volt inkább furcsa mechanika, hogy mennyi elérhetetlen hely és legyőzhetetlen ellenség van, amiket/akiket később lehet csak legyűrni és ha túl korán megyek oda, akkor one-hitelnek, pedig level 4 vagyok. Amikor meg lett a piros gránátizé+áramnyíl kombó és a titkos termeket feloldó penge, akkor pláne belelkesültem, de mikor az Valkyr megölt Odin terménél, konstatálnom kellett, hogy még mindig szar vagyok és Muspelheim-be se merek elmenni. Ezek mondjuk az endgame/100% miatt nem rossz dolgok, kíváncsi vagyok, ha vége a sztorinak, akkor szabadon bebarangolható lesz-e a világ vagy teljesen előlről kell kezdeni a 100%-hoz.

Na de ezek miatt leszarozni a játékot, az igen furcsa.