Átszervezett nehézségekkel valami nem stimmelt. Régi t4en működő házibarkács nem-meta "buildem" használhatatlan volt. Csapatok ellen ment, szaros elitet vagy 5 percig csapkodtam. Levettem új diff3-ra, kicsit javult. Végül áttettem a legutóbbi szezon villanyos sorcijára, valamivel jobb de hasonló élmény. Aztán végre megjött a paragon, ami lehet mégis sokat jelent mert utána végre normalizálódott a játék. Mindenesetre érzésre olyan volt mintha a scaling a "befejezett" kari patch előtti szintjét folytatta volna.
Sztoriban boss acsik alapján harmadnál járhatok. Leginkább továbbra is csak a fejemet vakarom, hogy mégis mi volt a baj Lilivel az alapban, illetve miért egy félkarú gyereket kell szívatni ördög#3-mal mikor a régi korok nagyhatalmú varázslóit is cukorként habzsolták ezek a dögök. Régi helyszínekre jó ráismerni.
Spiritbornba csak belekóstoltam seasonalon. A mérges nem tűnt rossznak, natúr öklös skillek pedig szinte 1:1 d3 monk.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Diablo IV
Valamiért 12-re emlékeztem erre kiderült, hogy már csak pár óra. Hirtelen felindulásból megvettem. Meglévő 5 karival + az új voodoo monkkal sztori, egy kis ez az. Veilguardig eltelik vele az idő.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
