„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Az Amazon Prime készít élőszereplős sorozatot a Life is Strange alapján, már az írója is megvan [hozzászólások]
Jó, de az Isolation konkrét jeleneteket vett át, és ha más helyszíneken is, de kvázi az első két film díszletei közt bolyonghattunk. Igazából ugyanezt csinálta a Romolus film is, copy-pastelt a régi filmekből, de az Isolationben ez még mindig jobban működött. Meg azért az a játék más hozzáállással készült, mint a pakisztáni bérfejlesztőknek kiadott futószalag-játékfejlesztések. Nyilván a legtöbb filmet ugyanúgy nem lehetne adaptálni (bár egy jó Predator játéknak örülnék... vagy egy Starcraft sorozatnak), de egy meglévő sztorit gamifikálni egy fokkal még mindig jobb, mint kivenni a játékos kezéből az irányítást, és ugyanazt a sztorit lenyomni a közönség torkán.
Van benne igazság, voltaképpen mondhatjuk, hogy az film alapján készült játék. De én itt most arra gondoltam, amikor konkrétan jött egy új film a mozikba és kötelező jelleggel követte egy pocsék játékadaptáció. Az Alien: Isolation egy film által megteremtett univerzumban játszódó önálló történet, szóval igazából nem adaptáció. 

A hír első bekezdéséhez: Alien: Isolation, vagy az nem ér?
Amúgy már a kezdetektől tiltakozok magamban egy LiS filmadaptáció ellen, de úgyis megcsinálják. Pedig ez pont az a játék, ahol a történet önmagában nem túl érdekes, hanem pont az emelte naggyá, hogy azt teljes mértékben átélhetővé tették. Ha fogjuk az első LiS-t, és kivonjuk belőle a döntési lehetőségeket, az interaktív párbeszédeket, az idővisszatekerést, azt a kevéske felfedezést és az egyedi art style-t, akkor nem marad kb. semmi, ami miatt bármiben is kitűnne egy ilyen sorozatdömpingben. Képtelen vagyok rájönni, miért erőltetik ezt a sok felesleges adaptációt.
Amúgy már a kezdetektől tiltakozok magamban egy LiS filmadaptáció ellen, de úgyis megcsinálják. Pedig ez pont az a játék, ahol a történet önmagában nem túl érdekes, hanem pont az emelte naggyá, hogy azt teljes mértékben átélhetővé tették. Ha fogjuk az első LiS-t, és kivonjuk belőle a döntési lehetőségeket, az interaktív párbeszédeket, az idővisszatekerést, azt a kevéske felfedezést és az egyedi art style-t, akkor nem marad kb. semmi, ami miatt bármiben is kitűnne egy ilyen sorozatdömpingben. Képtelen vagyok rájönni, miért erőltetik ezt a sok felesleges adaptációt.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
