Háborús filmek és a valóság

Kuroszava Akira: Ran (1985-Káosz). Az alkotás igazából enyhén kilóg a topic témájából, mivel inkább művészfilm, de mégis vaskos szerepet kap a hadművészet, fegyverzet, így erre összpontosítok. Először is Kuroszava a valaha élt egyik legjobb rendező, ha nevéből nem derült volna ki, ő japán. Nekem gyengém a japán film, amit rendszeresen ledegradálnak a Gojira (jól írtam) és kínai kung-fu filmek szintjére. Sokaknak talán ismerős a Shogun:Total War nagyszerű bevezető várostroma, na ezt nem a fejlesztők forgatták, hanem a Ran-ból ollózták ki. A történet a XVI.sz.-i japán polgárháború eseményei alatt játszódik, a jól ismert Lear király történetét dolgozza fel. Európai szemmel hajmeresztő és pompázatos csatajeleneteket láthatunk, a szokásos japán megoldásokkal, pl. nyílvesszőktől valósággal elsötétülő ég, az elesett harcosokból sündisznómódra meredeznek a nyilak, ellenben az amerikai egy ember egy nyílvessző szokástól, a megkülönböztetésre szolgáló csapatzászlók a katonák hátára erősítve lobognak, a rengeteg elesett. Kuroszava örlődik a szamuráj harciszellem és a modern haditechnika hatásossága között. A válasz egyértelmű a primitív szamuráj hadviselés döntő vereséget szenved a lőfegyverekkel felszerelt modern szamurájoktól. A valóságban is Japánt azért tudták egyesíteni egy központi sóguni hatalom alatt, mert a portugáloktól megszerzett muskétákkal megverték, felszámolták, a látványos lovasrohamokra, ősi harci szellemre építő elavult hadurakat. Kuroszava filmjében is ugyanez történik.