Jatfield: ez egy kis történet, amit mostanában kaparászok, bár kevés időm és kedvm van hozzá (ami azt jelenti, hogy megírok 3 sort, de másnap már full nem tetszik és ki is törlöm - tehát lassan haladok vele). A lényege az egésznek az androgyn mitológiai története. Ugyebár ez volt a világon az egyetlen tökéletes létforma. Annyira az volt, hogy az olimposzi istenek irigységből ketté is választották (férfi és női komponensre - így ma is megtalálható). De szerintem ezt már leírtam egy régi, elmélkedős, harcosok klubdélutánja topicban
A mesém úgy kezdődik, mint egy utolsó xar, nyálas, amcsi love story. Két szerelmes azt gondolja, hogy megtalálta az életben az igazit. Amitől nem szirup-tenger a mese: erre most tényleg ráhibáztak, egymás számára ők az igaziak. A természetfölötti persze megint berág (azt nem mondom, hogy 1 Isten, vagy több, vagy Gaia
, vagy bármi más, csak transzcendens - bár a hiúság és az irigység nem csak a görög istenekre igaz, hanem a mi zsidó, keresztény 1 Istenünkre is). Igaz, hogy a forma világában (azaz a mi valóságunkban) a 2 lény nem tud teljesen eggyé válni, de már az egymáshoz való puszta közeledésük is globális felmelegedést, hurrikánokat vált ki. Aztán a két szerelmes első éjszakája után nincs kegyelem: gyün' a meteor .
Ami (még) most (is) izgat: Véletlen lehet -e az apokalipszis, vagy sorsszerű? Hogyan definiálható a tökéletes, lehet -e egyáltalán? Milyen egy felsőbb lét-szféra? Miért fontos egy felsőbb lét-szférának (mondjuk európai felfogás szerint égi körnek) egy alantasabb létezése? Mitől ember egy ember, és az emberi tulajdonságok (legyen az érték, erény vagy jellemhiba) hogyan állnák meg a helyüket egy másik lét-szférában?
Ezekről a kérdésekről alkotott véleményemet próbálom megfogalmazni apokaliptikus mesémben.
Ghoost: "Meg a régit amúgy is mindig szebbnek látjuk" - Ne is mondjad! A végén még visszavásárolom a 386-osomat és kiöltöm a nyelvem az összes kis pixelséjder fanra.
J. Dávid: Hát én sem hittem, hogy valaha is visszatérek ide, bár korábban azt sem hittem, hogy itthagyom a fórumot. Az utóbbi időkben egy picit felborultak a hétköznapjaim, és bár most rosszabb a helyzet, mint amikor eljöttem innen, panaszkodni nem akarok. Az, hogy itt hagytam a PCD fórumot egy része volt egy új lépcsőfoknak az életemben. Most, hogy újra itt vagyok, nem azt jelenti, hogy visszamásztam arra a lépcsőfokra, amin távozásom előtt álltam, hanem csupán ismét új lépcsőfokra értem, amibe belefér egy minimális fórumlátogatás
.
