Méghogy a nép, a nagybetűs NÉP lázadt fel..badarság. 56 alapvetően szocialista forradalom volt, melyből logikusan következik az, hogy egy bizonyos csoport fejéből pattant ki. Egy olyan csoportéból, amely egyértelműen szocialista beállítottságú volt, és hitt a Marxi eszmékben, azonban szembesült azzal, hogy Rákosi regnálása a lehető legmesszebb volt az utópisztikus álmaiktól. A követketeléseikben le is szögezték, hogy egy független, de SZOCIALISTA Mo.-t szeretnének kialakítani. És ilyen eszme mögé nem túl lelkesen sorakoztak volna fel a nem szocialista érzelműek, ill. a Rákosi rendszer kárvallotjai (a népi demokráciából nekik ennyi bőven elég volt).
Mindebből logikusan következik, hogy a forradalom mögött nem állt jelentős társadalmi bázis
A forradalom merőben elvi síkon kiterjedt az egész országra, azonban a hadicselekmények szinte kizárólag egyetlen régióra, a budapestire korlátozódtak-ami csak tovább erősíti azt, amit a társadalmi támogatottságról írtam.
Az igaz, hogy a megtorlás után a 60-as évek elején kibontakozott a puha diktatúra, azonban ez főként a Szovjetunió azon elhatározásából fakadt, hogy Mo. mint "kísérleti telep" fog funkcionálni, melyben ki tudják próbálni, hogy mekkora engedményeket tehetnek, mennyire kell szorosan fogni a népet.
Ezt fel lehet fogni 56 hozományaként is, azonban ennyi erővel az NDK-ban, avagy 68 után Csehszlovákiában is lehetett volna hasonló berendezkedésű rendszer-de nem volt. Ebben számtalan tényező szerepet játszik, melyeknek kétségkívül egyike 56 is, azonban ezt a jelentőségét nem szabad túlbecsülni, misztifikálni.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
