Fórum » Számítástechnikai magazinok
PC:GAMES
A fórumnak megvan az az előnye, hogyha a kérdés közérdekű, akkor sokan megkapják azt a választ, amit emailben kellene nekikk külön küldözgetni. Mellesleg ugyan nem Gameses gyerekkel, de velem is előfordult már pl, hogy több, mint két éve feltettem egy értelmes és kulturáltan megfogalmazott kérdést emilben, és azóta sem kaptam rá választ.
Én a fórumos "beszólásokban" azt szeretem, hogy ha ide írják a kedves felhasználók, akkor tuti, hogy mindenki, aki ki akarja dühöngeni magát, azonnal lecsap a témára, és mint a keselyűk, rögtön széjjelszaggatják a megcélzott témát. Bezzeg, ha tetszenének levelet írni a cikkíróknak, akkor azon tényt leszámítva, hogy a fórumoknak kevesebb látogatója lenne, még talán a valóság is hamarabb, kisebb felhajtással kideríthető lenne. (ezt csak azért mondom, mert nekem is csak most szóltak, hogy fölmerült itten a nevem...)
A kis bevezető után szeretnék a hozzászólásban elhangzottakra válaszolni. Szeretném felhívni néhány tényre a figyelmet, melyek talán érthetőbbé teszik a két újságban megjelent eredményeket:
- ha jól emlékszem, a két cikk között eltelt egy kis idő, ez idő alatt nemcsak hogy mi is egyre több és több meghajtóhoz jutottunk hozzá (Plextor vs. PIONEER amire főként gondolok), ráadásul még az árak is jócskán változtak. per pillanat 28.800+FA a PIONEER ára, míg a legújabb Plextor 56+FA környékén mozog, így talán nem véletlen, hogy az ár/teljesítmény viszonylatában melyik lehet a győztes.
- azt sem árt felidézni, hogy az általunk tesztelt Plextor-író még anno csak a Plextor által is favorizált szabványt tudta, míg a PIONEER mindkét szabványt képes írni és olvasni is.
Mindezeket nem a saját, hanem inkább a mundér becsületének védelmében mondom, de ha szeretnétek mondatelemzésekbe belemenni, tőlem akár azt is megtehetjük, feltéve azért, hogy a copyrightokat betartva történik az idézgetés az egyes újságokból.

"a beszólok a PC.Gamesnek" témához, csak annyit szeretnék hozzáfüzni, hogy remek volt látni, hogy a PC.G -ben Chilly a dvd írók tesztbe istenítette a Plextort, a Guruban meg lehúzta...
csak így tovább
:/
csak így tovább
:/
sakálemberek...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 2. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. Nem áll túl jól a hivatalosan be sem jelentett új Ghost Recon szénája, megvághatják a játékot a határidők miatt
Legfrissebb fórumtémák
- 20:10
- Helyzetjelentés [157628]
- 14:33
- Battlefield 6 teszt – Utoljára az első világháborús rész volt olyan szórakoztató, mint ez [hozzászólások] [6]
- 11:09
- Versenyszimulátorok [60]
- 10:05
- Warhammer 40,000: Darktide [204]
- 14:08
- Kezd durvulni az időjárás! [4496]
- 12:02
- boldog születésnapot nekem!:) [4016]
- 06:17
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [68]
- 00:09
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [9]
- 13:11
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15137]
- 13:05
- Ki mivel játszik mostanában? [8255]