Háborús filmek és a valóság

Pedig Fred Zinnemann (Most és mindörökké,1953) az egyik olyan hollywoodi rendező, akit még értékelek is. Pszichológizáló westernfilmje (Délidő,1952) mérföldkő a sablonwesternek között. A hetedik kereszt (1944) c. filmje után már-már európai rendezőre gondol az ember (végül is az).
Persze James Jones regényét nem közelíti meg.

hű, ez csak rémlik, annyira nem foghatott meg. csakúgy mint az '50-es években készült első verzió (burt lancasterrel). a könyv felülmúlhatatlan.

jövő heti ajánló:

az ötös számú vágóhíd
kedden 21:50, magyar2

Most és mindörökké (r: Buzz Kulik,1979)

A film, James Jones nagyszerű regényének TV-sorozat változata. A regény cselekményét leegyszerűsítve aránylag korrekten követi, de persze az irodalmi mű mélyebb rétegeit nem képes feltárni. A történet egy Hawai katonai támaszponton játszódik, a japánok Pearl Harbornál bekövetkező támadása előtti időszakban. A támaszpont életét számos különböző állományú szereplőn keresztül ismerhetjük meg, élén Prewittel, ki hivatásos katona és bokszoló, de ő nem akar bokszolni.
Kíméletlen társadalomkritika a kasztosodásról és a nemzet szemetesládájáról, melyet hadseregnek neveznek. A mű vége szimbólikusan is értelmezhetően a japánok támadása és ettől függetlenül a humanista Prewitt tragédiája, aki egyszerűen csak hivatásos akart lenni.
Aki nehézkes művészfilmre gondol ezek után az téved, a sorozat pusztán egy amerikai TV-film (és ez minősítés is). Arra jó, hogy felidézze a remek könyvet.