Szenvedély nélkül a foci halott.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Aranyköpések!
Erről jut eszembe, 10..ben az egyik osztálytársam azt írta a Föci dogába, hogy a Szuezi csatorna Németországban van...Bazdmeg ez azért már az ALAP műveltséghez hozzá tartozik, nem?
Általánosban kérdezte egy gyerek: "Köln az Amerikában van?"
Szintén általánosban volt, hogy én és az egyik barátom az újépület bejáratánál őrködtünk szünetben (a befelé igyekvő lurkókat kellett kitessékelni). Node szükségleteik elvégzése miatt már bemehettek (amit persze sokan kihasználntak). Egyszer egy lány duó (nem feltűnő egyáltalán) nemes egyszerűséggel bement. Mi utánuk kiabáltunk, erre az egyik kissé sértődött arccal mondta, hogy ők WC-re mennek. A barátom mérgében meg ezt mondta: "Aha, mint ahogy én itt állok!" Egymásra néztünk, aztán alig bírtunk (vagy legalább is én) a lábunkon maradni.

DEXA
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]