A Fullmetal Alchemist et nagyon ajánlom, mondhatni kötelező!
Kellemesen hosszú, 51 rész, én lassan a vége felé járok, és eszméletlenül bejön, nagyon rég láttam ennyire jó sorozatot.
Eredetileg valami poénságnak képzeltem, főleg a címe miatt, de az első 5 percben kiderült hogy véletlenül sem az.
Nem akarok nagy poénokat lelőni, a lényeg hogy az anime világában vannak Alkímisták, akik képesek komponensekre bontani, majd újraformálni bármilyen anyagot, azáltal hatalmas a hatalmuk.
A történet két kisgyerekkel indít, akik kezdő alkímisták. Elhatározzák hogy a tudományuk segítségével felélesztik az anyjukat. Ezt a műveletet Human Transmutation nak nevezik, és szigorúan tilos, ők mégis belefognak. Ahogy sejthető a dolog brutálisan balul üt ki, a feltámasztás nem sikerül (valami borzalmas, nem emberi dolgot sikerül csak csinálniuk..), ők pedig életveszélyes állapotba kerülnek. Az idősebb testvér, Ed elveszíti az egyik lábát, és az egyik karját, a kisebbik testvér, Al pedig az egész testét. Ed még az utolsó erejéből bezárja Al lelkét egy páncélba ami a szobában áll. Ezek után Ed-et megmentik, az elvesztett testrészeit acél végtagokkal pótolják. Innentől őt és a testvérét hívják Fullmetal Alchemist nek.
(amit itt leírtam az az első rész első 10 perce
nagyon komoly a sztori bakker, űberkirály
)
Tudom ajánlani.
bye
"I belong to the warrior in whom the old ways have joined the new"
