A realizmust pedig két szállra lehet bontani.
1. Én a történelem legértelmetlenebb és legnagyobb emberáldozattal járó háborújának nevezem a nyugati front eseményeit és most itt tekintsünk el olyan morális kérdések felvetésétől mint az, hogy minden háború értelmetlen. Számomra az I. vh nyugati frontja megtestesíti a történelem legértelmetlenebb háborús mészárlását. Nos pusztán ezt a tényt magát, jeleníti meg jól a program, ez tényleg a realizmushoz közeli és erről tényleg lehet "áradozni". Ebben a játékban sikereket csak hatalmas emberáldozatokkal lehet elérni és néha tényleg néhány méterért megy öldöklő kűzdelem, amit véres verejtékkel harcolsz ki, de a következő rohamban már simán el is veszthetsz. Ez pedig már a játék hangulatához tartozik, ami máris jól érzékelteti az I. vh poklát. Én nem a napraforgó mezők kidolgozottságában keresem a realizmust, hanem a lényegben, és azt remekül visszaadja a program.
2. szál jóval prózaibb. Az I. vh-s rts-ek közül ez a legreálisabb


