Elöljáróban elmondom, hogy én megvettem eredetiben az Antantot, de ezt főleg a magyar nyelvű verzió miatt tettem, hiszen az angol nyelvű megvolt "egyébb" forrásból.
A Warcraftos hasonlítgatáshoz nem igazán tudok sokat hozzáfűzni. Maga a két játék tényleg más dimenzióban leledzik. Gondolom a beírás inkább kritizálta a két játék körüli felhajtást illetve annak hiányát. A Warcraft egy picit túl van hozsannázva, míg az Antant egy fikarcnyi figyelmet sem kapott.
Már régi viták tárgya, hogy egy játék mikor önálló alkotás és mikor mod. Én nem igazán szoktam ezen agyalni, hiszen mindig örülök, ha kedvenc játékomat folytathatom, legyen az hivatalos-, nemhivatalos mod, vagy egy újabb rész. Az viszont biztos, hogy egy mod elkészítése is rengeteg munka és semmiképpen nem lebecsülendő. Aki szerkesztett már egyetlen pályát is valamelyik játékához, az tudja, hogy már csak az mekkora munka volt. Na persze profi pályákra gondoltam.
Én megvettem anno a sud-hoz kiadott Hidden Stroke-ot, ami ugyebár egy mod és mégis pénzt kértek érte. Örültem, hogy ilyen remek modok készülnek kedvenc játékomhoz és szívesen támogattam őket, pedig "egyébb" forrásból is megvolt a mod sokkal hamarabb is. Ezen persze lehet vitatkozni, mennyire etikus a többi ingyenes mod fejlesztőjével szemben.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
ANTANT (I.vh. stratégia-magyar nyelven)
Üdv!
Na, azért kicsit pontosítanék.
Szép kereken kettő hozzászólásom volt, ezekben eleddig egy szót sem ejtettem az Entente-ről, sem jót, sem rosszat. Ezért egyelőre érthetetlen számomra, hogy hol "fikáztam" a játékot.
De mindjárt meglesz az is.
Szó se róla, a véleményem megvan róla, de - mint mondtad, ez magánvélemény, és én ettől függetlenül veled örülök, ha sikerült találni egy olyan játékot, amivel tényleg kikapcsolódhatsz. Elvégre ezért "fizetjük" a játékipart.
Egyedül azt nem hagyhattam beugatás nélkül, hogy amikor vki az Antant-ot (maradjunk a magyar elnevezésnél) a z. B. a Warcrafthoz hasonlítgatja, azt már... és most gondolkodóba estem, hogy hogyan lehet ezt úgy megfogalmazni, hogy ne sértsek vele senkit.
Annak láthatóan annyi tapasztalata illetve fogalma van a stratégiai játékok összességéről, hogy a véleményére nemigazán lehet adni. Erre azt a hasonlatot tudnám alkalmazni, hogy "egy újszülöttnek minden vicc új".
Hogy akkor már a játékra is kitérjek, igazán az bántja a szememet, hogy láthatóan egy szimpla modifikáció munkáját ölték bele, és ezzért pénzt kérnek. Mindegy mennyit, pénzt. Ez nem az első, és nem az utolsó eset volt, ettől függetlenül ronda dolog fogni egy Cossacks-ot, átírkálni úgy-ahogy, és kiadni saját termesztésűként.
Viszont abban egyetértek, hogy jó első világháborús játék, lévén, eddig nem sok hasonló jellegű alkotás született. Az ötletet tehát díjazni kell, a belefektett munka minőségéért azonban már egyszerűen nem tudok megbékélni vele. És itt most nem a "napraforgótáblákról" beszélek.
Függetlenül ezektől, én is megveszem a Gamestar-t.
Már csak műgyűjtői alapon is...

Már csak műgyűjtői alapon is...Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]