Natalie Portman mindig meglepi az újságírókat. Tavaly a Cannes-i filmfesztiválon összegyűlt hírvadászok legalább annyit cikkeztek a szép színésznő sünifrizurájáról, mint Wim Wendersről és Jim Jarmishról összesen. Idén, a Berlini Filmfesztiválon Natalie új meglepetéssel állt elő: az őt kérdező helyi sajtómunkások kérdéseire szinte tökéletes németséggel válaszolt.
Mindazok, akik együtt dolgoztak vele a V mint vérbosszú (V for vendetta, hazai bemutató: április 20.) forgatásán a Berlin közeli Babelsberg stúdióban, csöppet sem lepődtek meg. A Wachowski-testvérek új filmjének forgatásán a színésznő volt az egyetlen a népes amerikai művész-csapatban, aki a Németországban töltött napokat hasznosan töltötte. Az első héten már tolmács nélkül beszélgetett a helyi stáb tagjaival, néhány hét múlva pedig már ő maga közvetített Hugo Weaving és az öltöztetője között: nem csoda, hogy a helyi filmesek között Portman volt a legnépszerűbb. Persze az is lehet, hogy ez akkor is így lett volna, ha meg sem szólal.
Portman azóta tökéletesítette német tudását, és erről a sajtótájékoztatón mindenki megbizonyosodhatott. A világhírű színésznő az egyik legnevesebb amerikai egyetemen, a Harvardon végzett, és folyékonyan beszél héberül, franciául, japánul és most már németül is.
Vérbosszú németül
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 12:52
- Ki mivel játszik mostanában? [8247]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]