28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

DVD

Vörös vihar DVD-n

Írta: Dino

Az utóbbi időben Magyarországon számos szuperprodukció (München, Eragon, stb.) készült, ám ezek árnyékában forgattak még más, kisebb hírveréssel készült produkciókat is. Ezek egyike a brit II. világháborús filmek hagyományát őrző és továbbvivő Vörös vihar, melyben egy árva tinédzser fiú a vesztésre álló Németországban küzd a Vörös Hadsereg csapatai ellen, és a sors fintoraként örökbe fogadja őt egy komisszár. Évekkel később a Hidegháború idején Londonba küldik, hogy a KGB-nek dolgozzon, és ekkor arra kényszerül, hogy átgondolja egész eddigi életét.
A négymillió fontból készült látványos háborús dráma és kémtörténet egy elsőfilmes direktor, Reg Traviss munkája, és a főbb szerepekben nagy sztárok helyett inkább olyan ismert brit karakterszínészeket köszönthetünk, mint Bernard Hill (A Gyűrűk Ura trilógia) vagy Ed Stoppard (A zongorista). Mivel a film nagy részét az Egyesült Királyság mellett hazánkban forgatták, természetesen magyar színészeket is viszontláthatunk a produkcióban. Törköly Levente (Kontroll), Földi Teri (Napló gyermekeimnek) és Benedek Gyula (A temetetlen halott) mellett a Tibor vagyok, de hódítani akarok ifjú főszereplője, Fancsikai Péter is feltűnik a Vörös vihar-ban, melyet július 11-től vihetünk haza DVD-n.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!