Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
2002-ben jelentették be, és 2004-ben jelent meg a Crusader Kings című középkori stratégia, amelyben különböző lovagrendek, birodalmak élére állva kellett meghódítani területeket Európán kívül és belül. Három évvel a kiadás után pedig a Paradox bejelentette, hogy készül a kiegészítő, amely a Crusader Kings: Deus Vult címet viseli. Az alapjáték az Europa Universalis motorját használta, nos a fejlesztők természetesen már ennél modernebb köntösbe bújtatják gyermeküket, igaz ennél a játéknál nem feltétlenül a külső a lényeg. Változik a diplomácia, és azon belül a különböző családok szerkezete is, sokkal nagyobb jelentősége lesz annak, hogy kivel rivalizálunk, és kihez fűz barátság, hiszen ez utóbbitól folyamatos támogatásra és segítségre számíthatunk. A családfa ifjú sarjai, azaz a gyerekek sem kész értékekkel születnek már, rajtunk múlik, hogy milyenné is válnak, mikor eljön az ő idejük. A Deus Vult a tervek szerint szeptemberben jelenik meg, és csak digitális letöltés útján lehet majd megvásárolni, méghozzá 14,99 dollárért.



