Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Nem éppen hagyományos fejlesztési történettel büszkélkedhet a Saber Interactive által fejlesztett TimeShift, hiszen ha így lenne, akkor már réges-rég megjelent volna. Merthogy a 2005 legelején bejelentett alkotásnak pontosan egy év múlva már megérkezett a demója, s már a boltokba készült szegényke, mikor beütött a krach, az Atari előbb elhalasztotta, majd gyakorlatilag ki is lőtte a projektet. Később azonban a kiadási jogok a Vivendié lettek, így a TimeShift mégsem tűnt el a játéktemetőben – igaz újra kellett írni az egészet, de a hétvégén már megérkezett a felújított próbaverzió is. De a teljesre sem kell sokat várni, mivel az időmanipulálós akciójáték aranylemezre került, és a hivatalos közlemény szerint október 30-ától már meg is lehet vásárolni, míg a magyar boltokba november elején költözik be - magyar felirattal.
