28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Deus Ex 3 - hivatalosan is

Az Eidos új stúdiója fogja elkészíteni a harmadik részt.

Írta: Retee

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Májusban már hírt adtunk róla, hogy egy interjúban az Eidos egyik fejese közölte, el fog készülni a Deus Ex 3. Azt pedig már akkor is tudni lehetett, hogy az angol cég új, montreali stúdiója fogja magáénak tudhatni a fejlesztést, ám azóta semmi mást nem lehetett hallani a projektről. Most viszont itt a hivatalos megerősítés, a kiadó és a montreali csapat valóban dolgozik rajta, s a harmadik epizód minden komolyabb platformra el fog készülni, így tehát PC-re és következő generációs konzolokra is. Az Eidos Montreal pedig időközben szépen fejlődik, hiszen májusban még csak negyven főt foglalkoztatott, mára azonban már száz munkatárssal rendelkeznek, s a tervek szerint ez a szám háromszázötvenre fog emelkedni 2009-re. Sajnos azonban a játékról még mindig nem adtak ki konkrét információkat, azonban a stúdió december 1-én amolyan nyílt napot tart némi show-val fűszerezve, ami remek alkalom lenne a részletek felfedéséhez...

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Deus Ex: Human Revolution

Platform:

Fejlesztő: Eidos Montréal

Kiadó: Square Enix

Forgalmazó: PlayON

Megjelenés:
2011. augusztus 26. PC
n/a: PS3, X360

Minimális rendszerigény: Kétmagos, 2 GHz-es processzor, XP: 1 GB RAM, Vista/Win7: 2 GB RAM, GeForce 8000/Radeon HD 2000 sorozatú videokártya, 8,5 GB HDD

Ajánlott konfiguráció: AMD Phenom II X4/Intel Core 2 Quad vagy jobb, 2 GB RAM, Radeon HD 5850, Windows 7

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!