Nem először fordul elő, hogy hírt adunk egy teljesen ingyenes online FPS-ről, ám a Kwari meglehetősen eltér a szokásos fajtáktól, hiszen már-már szerencsejátéknak mondható. A játék ugyanis kétféle módban játszható - az egyik teljes mértékben ingyenes, míg a másik logikus módon nem éppen. Utóbbiban ugyanis igazi pénzzel kell fizetnünk a megvásárolt lőszerért, amely pénzt azonban hamar vissza is szerezhetjük, azaz lőhetjük. A Kwariban ugyanis lehetőség van különböző tétek megadására, de akár erre sincs szükség, hiszen amennyiben valakit lelövünk, akkor máris gyarapodik a játék-bankszámlánk, míg ha minket küldenek a túlvilágra, akkor bizony csökkenni fog. Emellett pedig különböző jackpotok, illetve tornák is várnak azokra, akik nyerni szeretnének, persze eleinte azért nem árt az ingyenes módban gyakorolni. Annál is inkább, mert bár Európára szabták a projektet, de nem minden európai országban legális, így nem is mindenhonnan lehet pénzért játszani, láss csodát, Magyarországról például nem. Ettől függetlenül egy próbát megérhet, íme néhány kép és egy videó róla, illetve magát a Kwarit is letölthetitek tőlünk, amíg pedig csorognak a fileok, addig irány regisztrálni a hivatalos honlapra.
Kwari - ingyen, akár pénzért is
Letölthető az ingyenes online FPS, amelyben akár pénzért is küzdhetünk.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
bence9292 2008.03.15. 16:00 [1]
ez ugye multis játék?!
(MINDENÜTT JÓ... DE A VÉGÉN ONNAN IS ELZAVARNAK!!!)
(MINDENÜTT JÓ... DE A VÉGÉN ONNAN IS ELZAVARNAK!!!)
Morus 2008.01.08. 18:37 [124]
Akkor halsz meg ha a vonat elé ugrasz...a játék játék marad ha tetris ha crájzisz
eti8 2008.01.08. 13:47 [10104]
Legalább nem tét nélkül halsz meg :P Egyébként tényleg az...
Morus 2008.01.08. 13:06 [124]
ööööööööö.....lol:-D
ezzel vagy nagyot buknak vagy hatalmasat kaszálnak...szerintem az utóbbi
csóri hülye gyerek majd töltögeti az apja számlájáról a zsetont:-D:-D
szánalmas
ezzel vagy nagyot buknak vagy hatalmasat kaszálnak...szerintem az utóbbi
csóri hülye gyerek majd töltögeti az apja számlájáról a zsetont:-D:-D
szánalmas
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Replaced teszt – Helycserés támadás
- 5. Ismét repkedhetünk az AION 2-ben, az NCSoft 2009-es játékának folytatásában
Legfrissebb fórumtémák
- 16:51
- Diablo IV [459]
- 15:30
- Versenyszimulátorok [51]
- 10:19
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [7]
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]






