A Duna Plaza adott otthont a második hazai Guitar Hero versenynek, melynek középpontjában mi más lehetett volna, mint a héten megjelenő Guitar Hero: Metallica. A harminc nevezett csapat így ezen játék számai közül válogathattak, és bár többen fordultak inkább más együttesek (pl. System of a Down) felé, azért a többség Metallica számokat adott elő (nem egyszer zendült fel például a One vagy a Fuel). Míg az első néhány trió viszonylag mérsékelt és visszafogott "műsorral" lépett fel, az első óra után már egyre lelkesebb csapatokat lehetett látni a rögtönzött színpadon, ahol egy rakás óriási tévén lehetett követni a versenyt. A konferálást ezúttal Ganxsta Zolee vállalta magára, aki Cseh Lacival és két játéklap munkatársával közösen alkotta a zsűrit. Az alábbiakban megtekinthetitek a rendezvényen készült fotóinkat. Aki kimaradt a tegnap esti eseményből, de ki szeretné próbálni a játékot, pénteken (május 29-én) délután 2-től még megteheti: a Saturn Buda (Mamut II), Media Markt Westend, Pólus és Budaörs, valamint a székesfehérvári Media Markt áruházakban várják a jelentkezőket a hostess lányok.
Guitar Hero: Metallica verseny beszámoló
Fényképes összefoglalónk a második hazai GH versenyről.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Guitar Hero: Metallica (PS3)
Platform:
Fejlesztő: Neversoft Entertainment
Kiadó: Activision
Forgalmazó: BSC Kft.
Megjelenés: 2009. május 29.
HOZZÁSZÓLÁSOK
vortób 2009.05.27. 18:10 [12314]
Én voltam ott. A System szám, One, és a Sad But True mind nagyon népszerű volt, együttesek fele ezekből a számokból válaszott.:-D
Amúgy ki nyert végül? A 4es döntőt már nem láthattam.
Amúgy ki nyert végül? A 4es döntőt már nem láthattam.
MirkoBlade 2009.05.27. 15:57 [311]
Mázlista pestiek kapják be :D
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Days Gone Remastered teszt – Szebb napokat látott
- 2. A Clair Obscur: Expedition 33 készítői megszólaltak végre a DLC-tervekről
- 3. A Mafia: The Old Country új előzetese akár a Red Dead Redemption 2-ből is származhatna. Csak szebb
- 4. DOOM: The Dark Ages teszt – Fabula originis
- 5. Földönkívülieknek állítunk szobrot a magyar fejlesztésű Earthlingsben
Legfrissebb fórumtémák
- 11:38
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1488]
- 11:31
- Coming Soon! [9076]
- 10:36
- Disney+ Star Wars [538]
- 10:35
- GG - GameGuess játék [886]
- 10:31
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [44116]
- 09:36
- Hidegháborús taktikázással és sosem látott realizmussal hirdetik az Afterconflictot [hozzászólások] [1]
- 15:13
- Moderátoroknak [17366]
- 09:41
- A Mafia: The Old Country új előzetese akár a Red Dead Redemption 2-ből is származhatna. Csak szebb [hozzászólások] [1]
- 09:38
- Ki mivel játszik mostanában? [8022]
- 14:09
- Földönkívülieknek állítunk szobrot a magyar fejlesztésű Earthlingsben [hozzászólások] [1]