Komoly mennyiségű pénzt sikerült Chris Robertsnek és csapatának összeszedni az ambiciózus Star Citizen projektre, melyről már egyszer nagy örömmel számoltunk be. A csapat nem bízta a véletlenre a dolgot, egyszerre indította el a virtuális kolduló kalapot a Kickstarteren és a hivatalos honlapon is, mely összegeket egybeszámolva elérték a 2 millió dollárt.
Roberts azt mondta, hogy csak a minimális összeg van meghatározva, viszont ha az megvan, akkor további funkciókra és lehetőségekre számíthatunk. Ilyenek például az új animációk és videó betétek, helyszínek, hajók és egyéb nyalánkságok, melyek csak a rajongókon múlik, hogy bekerülnek-e a játékba, vagy sem. Egyelőre nincsenek meghatározva, hogy mekkora összegnél mit kapunk pluszba a játékhoz, viszont még hátravan a gyűjtögetésből 25 nap, így bőségesen van idő arra, hogy akár az összeg dupláját is összekaparják a fejlesztők a projekthez.
A kész játék egyszeri vétel lesz, erről biztosítottak minket, tehát csak apróságokért lehet majd fizetni mikrotranzakciókkal, de beruházás nélkül is megszerezhetőek lesznek ezek a cuccok a játékon belül, ez mindössze a türelmetleneknek szól. Ha eddig esetleg nem tettétek volna meg, olvassátok el részletesebb beszámolónkat is a játékról, aztán pedig nézzétek meg a trailert 5-6 alkalommal és mondjátok, hogy nem lesz állat a cucc!
Összejött a 2 millió a Star Citizen fejlesztésére
Most már csak a fejlesztőkön múlik, mit hoznak ki a játékból.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Star Citizen
Platform:
Fejlesztő: Cloud Imperium Games
Kiadó: Cloud Imperium Games
Megjelenés: 2015.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 3. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
- 4. Sztori-DLC-vel fog bővülni még a nyáron a The Alters, a Future Games Show-n mutatkozott be a Last Variable
- 5. A Wo Long 2-ben ismét hadban áll majd a Három Királyság
Legfrissebb fórumtémák
- 20:00
- Ki mivel játszik mostanában? [8249]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]