A Far Cry 3 megjelenése óta eddig három fontos frissítésen esett át, ma megérkezett a legújabb, az 1.04-es javítás is. A frissítés egyelőre a PC-s változatot érinti csak, és elsősorban a többjátékos mód stabilitásán dolgoztak a fejlesztők. Emellett a pályaszerkesztő és az egyszemélyes mód is átesett némi foltozáson. Utóbbi esetében a korábban beharangozott HUD-opció is elérhető mostantól.
Érdekesség a játékkal kapcsolatban, hogy a napokban felbukkant egy videó a YouTube csatornáján, amely komoly kérdéseket vetett fel. A videón ugyanis egy összehasonlítás látható a Far Cry 3 E3-as prezentációja és a boltokba került, végleges játék között. A különbség nagyon szembetűnő, a rendezvényen bemutatott játék sokkal részletgazdagabb, mint a mindenki számára elérhető változat. Felmerül a kérdés, hogy a Ubisoft ezzel megvalósította-e a versenytörvények által tiltott fogyasztói megtévesztést és hamis reklámot. A kiadó részéről eddig a percig nem érkezett hivatalos állásfoglalás az üggyel kapcsolatban.
Megérkezett a Far Cry 3 negyedik nagyobb frissítése
A PC-s változat számos fontos javításon esett át, amelyek elsősorban a többjátékos részt és a pályaszerkesztőt érintik. Emellett egy érdekes videó is felbukkant a neten, amely komoly vitákat szított a napokban.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Far Cry 3
Platform:
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Kiadó: Ubisoft
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés: 2012. november 30.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Brash 2012.12.27. 20:39 [11]
Hali skacok!
Egy-két helyen tényleg van hova javulnia a grafikának, engem nem idegesített. Túl messzire nem lehetett célozni ez igaz, de ezzel is szerintem csak azt akarták elérni hogy ne 3 Km-ről lövöldözzük végig a játékot hanem mászunk bele az akcióba még mesterlövész fegyverrel is.
Nálam a grafika ultran volt full HD-ban egyszersem akadt meg Radeon HD6950 videókarival 6 magos AMD procival és 8 giga rammal úgy futott mintha a gépemre tervezték volna.
A játék abszolúlt favorit lett nekem jobban bejött ez a mászkálós, vadászgatós, bújkálos mint a Crysisban például.
Mondjuk lehetett volna nagyobb a játéktér és lehetne több ellenség hogy gyilkolászhassak naphosszat :)
Remélem ezt majd pótolják néhány DLC-vel.

GeryG 2012.12.27. 12:56 [2377]
Videokártyámmal semmi baj nincs, sőt! :)
Nálam a játék abszolút fullos beállítások mellett szaladgál 40-60 fps között, de egy-két jelenetnél (pl. az első halu, amikor a spanok a tenger fenekén ülnek le pókerezni) bizony érthetetlen módon lepottyant a framerate 12-15-re. Csak arra az egyetlen jelenetre, de ott valamit bizony elszámoltak a fejlesztők.
Igen, én is ugyanazt írtam le, amit Te, csak más szavakkal: a mostani "gyengébb" látványvilág is bőven képes feszegetni a mai átlagos videokártyák képességeinek határait (és most ne egy 680gtx-et vegyünk átlagosnak, mert azt nem mindenki engedheti meg magának sajnos). Ezért is lennék kíváncsi, hogy mit produkálna az E3-as videóban látott színvonalon a játék az átlagos konfigurációkon. Valószínűleg, ahogy Te fogalmaztál, összefosnák magukat a gépek. Ettől függetlenül tök szívesen megnézném, hogy milyen lenne, ehhez pedig kiadhatnának a fejlesztők valami megoldást. Nincsenek illúzióim ezzel kapcsolatban, de azért álmodozni lehet! :)

puhos 2012.12.27. 12:24 [3]
GeryG 2012.12.25. 20:18
Olvasd el a cikket. Arról van szó, hogy az E3-as videó sokkal részletgazdagabb. Azaz sokkal gazdagabb a növényzet, a víz alatti világ, és sokkal több egyéb tárgy látható benne mint a végleges játékban. Ha ezt a véglegesbe is belerakták volna akkor sokaknál összefosta volna magát a játék vga szinten. Egyébként nem tudom, hogy a vga-ddal mi a baj, én egy HD6850-el nyomtam végig high beállítással 1440*900-ban. És símán volt dx9-ben 60 körüli fps-em, viszont dx11-ben már csak kb a fele. Ja és az 1gb elég volt neki így is, olyan 900-950 mb körül evett.

razak 2012.12.26. 09:57 [2210]
Pl: .. Nekem ennél kb. tízszer rosszabb a helyzet ez még simán elmenne, sőt örülnék neki...:D, mondjuk neki Nvidia kártyája van..:)
razak 2012.12.26. 09:50 [2210]
Marhára nem vagyok grafika mániás, de nálam akkor is ocsmányul néz ki a távoli objektumoknál és ami a lényeg az embereknél.Az nem befolyásolja a játékélményt, ha nem tudok normálisan célozni egy messzebb lévő szétfolyt pacalra?:)Ez a probléma nem mindenkinél jön elő, de találkoztam mint említettem külföldi fórumokon is ezzel és nem egyedül keresem a kákán a csomót.Ettől függetlenül nálam az év játéka és már csak azért van fent, hogy bolyongjak a játék főszál régen letudva.Így pedig még jobban zavar, hogy nem tudok gyönyörködni a tájban.Csak "4 méterig" .:)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 16:38
- Ki mivel játszik mostanában? [8248]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]