2009-ben jelent meg a Men of War, amely a második világháborút dolgozta fel. A stratégiai játék a népszerű Soldiers: Heroes of World War II és a Faces of War által kitaposott ösvényen haladt tovább, vagyis egy stratégiai játékhoz képest sokkal nagyobb szabadságot adott a játékosok kezébe. Minden egyes egységet közvetlenül is irányíthattunk, menedzselhettük a felszerelésüket. Mindezt egy már akkor is korosodó grafikai motorra elkészítve, vagyis a játék igazi gyenge pontja a látvány és főleg az optimalizáltság voltak.
A Men of War azóta több önálló kiegészítőt is kapott, a kiadásért felelős 1C Company pedig ma bejelentette, hogy készül a legújabb. A Men of War: Assault Squad 2 ismét a világháború idején játszódik majd (a legutóbbi kiegészítő tett egy kitérőt Vietnám felé). A fejlesztők a jelek szerint továbbra sem mondanak le a grafikai motorról, de ígéreteik szerint rengeteget javítottak és csiszoltak rajta, így erre nem lehet majd panaszunk. Egyaránt kapunk egyszemélyes küldetéseket is, de a hangsúly az egymás elleni csatákon lesz. Összecsaphatunk 1v1, 4v4, sőt 8v8 felállásban is, utóbbihoz hatalmas pályák állnak majd rendelkezésünkre, vagyis óriási ütközetekben vehetünk részt. A fejlesztők minden újítás esetében figyelembe veszik a rajongók kéréseit, így felújított kezelőfelületet kapunk, javítanak a mesterséges intelligencián, a játék támogatni fogja a többmagos rendszereket is. Egységeink az évszaknak megfelelő álcafestést viselnek, teljesen átalakítják az inventoryt, a fegyverek és felszerelések új dizájnt kapnak. Új járművekre is számíthatunk, mindezt pedig a mai színvonalnak megfelelő grafikai effektek körítésében. A küldetések is változatosabbak lesznek a korábbiaknál, egészen az óriási tankcsatáktól a néma csendben végrehajtandó mesterlövész feladatokig.
A bejelentés mellé az első néhány kép is megérkezett, valamint azt is elárulták, hogy az Assault Squad 2 még idén megjelenik, várhatóan télen. Természetesen kizárólag PC-re készül el a játék.
Készül a Men of War: Assault Squad 2
A népszerű stratégiai sorozat még ebben az évben megkapja legújabb folytatását, amely számos tekintetben igyekszik majd újítani az elődökhöz képest.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Men of War: Assault Squad 2
Platform:
Fejlesztő: Digitalmindsoft
Kiadó: 1C Company
Forgalmazó: Cenega
Megjelenés: 2014. május 16.
Minimális rendszerigény: 4 GHz-es egymagos vagy 2 GHz-es kétmagos processzor, 2 GB RAM, DirectX 10/11-es videokártya, 6 GB HDD, Windows Vista/7/8
HOZZÁSZÓLÁSOK
joccc 2013.07.30. 09:25 [3023]
Nekem mindig is jobban tetszett mint a COH a direct control miatt. Bár az utóbbi 1-2 rész már elég unalmas volt,remélem mostanra tényleg előállnak számos újdonsággal.
konrad 2013.07.30. 00:32 [13085]
Ez most rts vagy körökre osztott stratégiai? Mert ha előbbi, akkor már kevésbé érdekel, rts-ben max. COH és COH 2. Amúgy...:(
Sasikaa 2013.07.29. 16:35 [5]
Hol a csába tudok blogot írni? Sehol nincs ilyen segítség! VALAKI HELP!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]




