Nagy érdeklődés övezi a Bungie új projektjét, mivel azzal a stúdió (egy időre) elfordul a Halo univerzumtól, sőt az Xbox exkluzivitástól is. A Destiny ugyanis egy vadonatúj játék lesz, amely Xbox 360 mellett PlayStation 3-ra, valamint Xbox One-ra és PlayStation 4-re is meg fog jelenni.
A történet a Föld utolsó városának védelméről szól, mi pedig egy őrzőt alakítunk benne, aki bejárja a naprendszerünket. Eljuthatunk a Mars vörös sivatagaiba és a Vénusz buja őserdeibe is. Persze időnket nem egyszerű kéjutazással töltjük, hiszen az emberiségre idegen fajok fenik a fogukat, akiket nekünk kell feltartóztatnunk. A Destiny világa tele lesz kooperatív és kompetitív küldetésekkel, amelyek mind összefüggnek.
Pontos megjelenési dátummal egyelőre nem szolgáltak a fejlesztők, de az már biztos, hogy 2014 elején lesz egy béta teszt, amelyre bárki jelentkezhet, csupán elő kell rendelnie a játékot. Ezt a hivatalos oldalon keresztül is megteheti. Érdemes gyorsan cselekedni, mivel a helyek végesek. A béta egyszerre veszi kezdetét PS3-on, PS4-en, X360-on és XOne-on. A bejelentés mellé egy új trailer is érkezett.
Rendeld elő a Destinyt, hogy részt vehess a bétán
A Bungie új sci-fi akciójátéka egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal, de jövő év elején rajtol a béta teszt.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Replaced teszt – Helycserés támadás
- 5. Ismét repkedhetünk az AION 2-ben, az NCSoft 2009-es játékának folytatásában
Legfrissebb fórumtémák
- 07:22
- Diablo IV [460]
- 15:30
- Versenyszimulátorok [51]
- 10:19
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [7]
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
