A CD Projekt RED jelen pillanatban két játékon dolgozik: a csapat közel fele a The Witcher 3: Wild Hunt című szerepjátékot fejleszti, míg a másik fele két részre oszlik. Egy kisebb csoport a REDengine harmadik generációjáért felel, míg a többiek a Cyberpunk 2077-et készíti. Utóbbi megjelenéséig még nagyon sokat kell várnunk, hiszen leghamarabb 2015-ben érkezhet meg a népszerű táblás szerepjáték videojáték adaptációja. Jelen állás szerint kizárólag PC-re folyik a fejlesztés, ám a Polygon újságírói a New York-i Comic Con alkalmával mikrofonvégre kapták Rafal Jakit, a fejlesztés vezetőjét, aki ejtett néhány szót a fejlesztésről.
"A fejlesztés tényleg nagyon jól halad, és minden hencegés nélkül állíthatom, hogy valami igazán elképesztőn dolgoznak." - magyarázta Jaki, akit ezután a következő konzolgenerációval kapcsolatban faggatták - "Nagyon valószínű, de egyelőre túl korai ezt megerősíteni vagy megcáfolni."
Ezzel tehát anélkül erősítette meg a játék PlayStation 4-re és Xbox One-ra való eljövetelét, hogy bármi konkrétumot mondott volna.
Következő generációra is jöhet a Cyberpunk 2077
Bár a játék jelen állás szerint csak PC-re készül, a fejlesztők nem zárják ki a következő konzolgeneráció lehetőségét sem.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Cyberpunk 2077
Fejlesztő: CD Projekt RED
Kiadó: CD Projekt
Forgalmazó: Cenega Hungary
Megjelenés:
2020. december 10. PC, Stadia, PS4, PS5, X1, XSX
2025. június 5. Switch 2
Minimális rendszerigény: Több szint lett meghatározva, így talán egyszerűbb, ha itt nézitek meg.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 19:43
- Szét*** az ideg [5484]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]