A GTA V megjelenése és az online mód talpra állítása után máris új irányba fordul a Rockstar Games, amely már javában dolgozik a következő játékán. A csapat a GTA széria mellett a vadnyugati Red Dead sorozatot, az autós Midnight Club szériát, valamint a felvásárolt Max Payne kalandokat és a sokakat megosztó Manhunt játékokat jegyzi. Mivel a stúdió mindig is szeretett kényes témákat is feszegetni (lásd Manhunt és GTA), így tőlük nem volt szokatlan a Bully sem, amelyben az iskolai csíntevések (értsd: a többi diák és a tanárok életének végérvényes tönkretétele) játszotta a főszerepet.
Az elmúlt hetekben már sokan puhatolóztak, hogy a kirobbanó sikerű GTA V után vajon a fenti sorozatok közül melyiket veszi elő a stúdió, most viszont nagyon úgy tűnik, hogy a Bullyn a sor. A Take Two ugyanis a napokban bejegyeztette a Bully Bullworth Academy: Canis Canem Edit márkanevet a megfelelő hatóságoknál, mint videojátékot és letölthető videojátékot. Arról a hivatalos bejelentésig csak találgatni tudunk, hogy egy remake-ről, egy folytatásról, esetleg valamiféle előzményről lehet-e szó. Ez várhatóan hamarosan kiderül.
Kiderült, mi lesz a Rockstar következő játéka?
Már hetekkel ezelőtt is felröppentek különféle pletykák, most azonban egész biztosnak tűnik, hogy a Bully Bullworth Academy: Canis Canem Edit lesz a következő.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
balays82 2013.11.27. 15:56 [14276]
A Manhunt mellett nekem is Bully volt az egyetlen Rockstar játék, amit elkezdtem, de nem játszottam végig. Az is benne lehetett ebben, hogy az alapverzió megjelenésekor éppen nem volt konzolom, az évekkel később PC-re megjelent Scholarship Edition pedig technikailag már nagyon elavult volt. Éppen ezért jobban örülnék, ha inkább a Red Dead Redemption újabb része készülne el, de egy Rockstar játékot mindenképpen illik komolyan venni, még egy, a kornak megfelelő technikai színvonalon kiadott Bully-t is.
Az lenne egyébként a meglepő, ha a Rockstar nem is foglalkozna a GTA V sokak által várt nextgen portjával, hanem ezzel a játékkal indítana az új generáción.
Az lenne egyébként a meglepő, ha a Rockstar nem is foglalkozna a GTA V sokak által várt nextgen portjával, hanem ezzel a játékkal indítana az új generáción.
Creativ3Form 2013.11.27. 14:23 [33872]
Pont most akartam írni egy hasonlót. Kétszer kezdtem bele, az elején élveztem, de aztán fokozatosan elhalt a lelkesedésem. Lehet adok neki még egy esélyt, majd ha kitoltam az ACIV-et meg a Deadfall Adventuret.
Artemius '89 2013.11.27. 13:13 [405]
Hát nem tudom, én négyszer futottam neki és egyszer sem vitt el a lendület a végéig. Nagyon-nagyon sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy érdekeljen...
Zoo_Lee 2013.11.26. 16:45 [408]
Régóta pletykáltak arról, hogy készül a folytatás, ami Jimmy kalandjait az egyetemen folytatná, vagy esetleg egy új diákkal térnénk vissza a Bullworth akadémia falai közé. Az eredeti nagy kedvenc, úgyhogy várós lesz ez is, lehet fel is teszem az első részt.
A remaket kizártnak tartom, a Scholarship Edition, ami Xbox 360-ra és PC-re megjelent, lényegében egy bővített remake volt a PlayStation2-es eredethez képest, sokkal szebb grafikával és több küldetéssel.
A remaket kizártnak tartom, a Scholarship Edition, ami Xbox 360-ra és PC-re megjelent, lényegében egy bővített remake volt a PlayStation2-es eredethez képest, sokkal szebb grafikával és több küldetéssel.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Dagad a botrány a Mafia: The Old Country körül a legutóbbi játékmenet-bemutató miatt
- 2. Blood Message: A kínai videojáték, ami letarolja a világot és új korszakot nyit
- 3. Három AOC Gaming gamer monitor a 240 Hz feletti tartományból megfizethető áron
- 4. Megújult végre a gazdaság, kibővültek a termelési láncok, de csak a Pioneers of Pagoniában
- 5. Hoppá, visszatér minden idők legjobb western FPS-e? Tizenkét év után újra hallani a Call of Juarezről
Legfrissebb fórumtémák
- 07:27
- Clair Obscur: Expedition 33 [9]
- 23:51
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [44262]
- 08:48
- Az MI miatt kényszerül magyarázkodásra a The Alterst fejlesztő 11 bit studios – ez lesz a jövő? [hozzászólások] [8]
- 15:42
- Ha csak egy demót próbálsz ki a hétvégén, akkor az az Eriksholm: The Stolen Dream legyen! [hozzászólások] [2]
- 23:13
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43400]
- 18:17
- A Steamen találod a legújabb jelét, hogy tényleg készül az Assassin’s Creed IV: Black Flag remake-je [hozzászólások] [3]
- 12:57
- Ki mivel játszik mostanában? [8053]
- 12:45
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2508]
- 14:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1511]
- 22:46
- Dinónak [4252]