Miután sikerrel zárult a Kickstarter kampány, már biztos, hogy elkészül a HABITAT: A Thousand Generations in Orbit. A játékot a 4gency csapata fejleszti, akik korábban kifejezetten iOS-re és Androidra dolgoztak, most viszont a PC-t (és Linuxot), Macet és Xbox One-t választották.
A HABITAT egy sci-fi stratégia lesz, amelyben a világűrben repkedő lomból (nem csupán a régi műholdakra és űrsiklókra kell gondolni, hanem bármire, amit valaha emberi kéz készített) kell megépítenünk bázisunkat, majd megvédenünk azt. Az ígéretek szerint gyakorlatilag bármit bármivel összekombinálhatunk majd, így a lehetőségek száma szinte végtelen lesz. Bázisunkra hajtórakétákat is szerelhetünk, így akár repkedhetünk is vele, ami nem hátrány, ha harcra kerül a sor. A hulladékká lőtt ellenséges űrhajók maradványait természetesen szintén felhasználhatjuk saját hajónk (bázisunk) továbbépítésére. Az egyszemélyes kampány mellé kapunk szabad játék módot is, amelyben egyedül rajtunk múlik, hogy milyen űrmonstrumot kalapálunk össze az emberiség által a világűrbe küldött szemétből. Építkezés során figyelnünk kell arra, hogy mi kerül a kezünk ügyébe, ugyanis minden elemnek megvannak a maga tulajdonságai, így minden másra használható fel. Ugyanígy figyelnünk kell a megfelelő oxigénellátásra, az elektromos hálózat működésére, valamint az élelemre és a személyzet élőhelyére is.
Ha a dolgok a tervek szerint alakulnak, akkor az első alfa változat már a nyáron, a béta ősszel, a végleges kiadás pedig ez év végén jelenhet meg.
Készül a HABITAT: A Thousand Generations in Orbit
Érdekes sci-fi stratégián dolgozik a 4gency csapata.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HABITAT: A Thousand Generations in Orbit
Platform:
Fejlesztő: 4gency
Megjelenés:
2014. tél PC
n/a: Mac, Linux, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]