A Daedalic Entertainment igyekezett minél jobban kihasználni az idei E3 nyújtotta lehetőséget és sorra jelenti be új játékait. Először a Blackguards 2-ről rántották le a leplet, majd ezt követte a The Devil's Men című új kalandjáték. A történet egy fiktív 1871-es Angliában játszódik, ahol egy egyébként nyugodt kisvárosban furcsa gyilkosságsorozat borzolja a kedélyeket. A nyomok a közeli ásatásra vezetnek, ahol egy ideje mindenféle csavargókból verbuválódott kis közösség éli mindennapjait, akik egyre inkább megfertőzik a városka életét. A főszereplő az alig 20 éves Adelaide Spektor lesz, aki maga is fenyegetve érzi magát általuk. Még pici gyermek volt, mikor apja, a híres detektív Karol Spektor eltűnt, ő pedig azóta a város utcáin bujkál a csavargók elől, hogy azok ne csináljanak belőle is bűnözőt. Ám egy nap Adelaide szemtanúja lesz apja egykori barátja gyilkosságának, így elérkezettnek látja az időt, hogy felkutassa rég nem látott apját. A gond csupán az, hogy ebben egyedül a közösségben is jól ismert, kettős gyilkossággal vádolt Emily segíthet neki.
A fejlesztők ígérete szerint minden rejtvény megoldásához át kell gondolnunk minden lehetőséget, hiszen tetteink és döntéseink hatással lehetnek a történet folytatására.
A The Devil's Men a tervek szerint valamikor 2015 tavaszán jelenhet meg.
The Devil's Men - a Daedalic legújabb kalandjátéka
A német kiadó újabb játékról rántotta le a leplet.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
The Devil's Men
Platform:
Fejlesztő: Daedalic Entertainment
Kiadó: Daedalic Entertainment
Megjelenés: 2015. tavasz
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 19:43
- Szét*** az ideg [5484]
- 13:19
- Ki mivel játszik mostanában? [8243]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
