2003 nyarán jelent meg a Nival Interactive világháborús stratégiai játéka, a Blitzkrieg. A játék rengeteg hasonlóságot mutatott az akkor nagy népszerűségnek örvendő Sudden Strike-kal, összességében elég jól sikerült ahhoz, hogy a következő években több kiegészítőt, majd 2005-ben folytatást kapjon. A Blitzkrieg II sajnos nem fejlődött túl sokat elődjéhez képest, de szintén megkapta a maga kiegészítőit, így rajongótábora tartalmas szórakozásban részesülhetett.
Azóta eltelt közel egy évtized, a fejlesztők ez idő alatt több más játékkal és témával is bepróbálkoztak, hogy ma bejelentsék, visszatérnek a világháborús stratégiákhoz, készül ugyanis a Blitzkrieg 3. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a játékot már tavaly bejelentették, de lényegében ezen kívül semmi egyéb nem történt, így most ismét a nagyérdemű elé tárták aktuális projektjüket. Túl sok információval most sem terhelnek le minket, de az biztos, hogy kapunk egyszemélyes kampányt (egyet-egyet az orosz, szövetséges és a tengelyhatalmak oldalán), valamint többjátékos módot is. Utóbbihoz az ígéretek szerint nem lesz szükség állandó online kapcsolatra, de hogy ezt hogyan kell elképzelni a valóságban, egyelőre nem derült ki.
Bár pontos megjelenési dátummal egyelőre nem látták el alkotásukat, a fejlesztők állítása szerint a premierre már 2015 elején számítani lehet. Addig nézzétek meg az alábbi képeket, amelyek összességében nem is festenek rosszul. Emellett érdemes ellátogatni a játék hivatalos oldalára is, ahol már a bétára is lehet jelentkezni. A bejelentéssel egyszerre a játék előző két részének gyűjteményes kiadása, a Blitzkrieg Anthology és a Blitzkrieg II Anthology is bekerült a Steam kínálatába, mindkettő 5 dolláros áron.
Készül a Blitzkrieg 3
A mára klasszikussá vált világháborús stratégia jövő év elején kapja meg harmadik részét.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Blitzkrieg 3
Platform:
Fejlesztő: Nival Interactive
Kiadó: Nival Interactive
Megjelenés: 2017. június 2.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 2. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. 007: First Light teszt – Őfelsége titkosügynökös játéka
Legfrissebb fórumtémák
- 12:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8254]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]
- 09:51
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [61]
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]
- 22:06
- Kezd durvulni az időjárás! [4479]
- 17:22
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2572]
- 16:51
- A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett [hozzászólások] [13]
- 21:05
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [8]
- 13:41
- Pixel art, oldalnézetes shoot’em up lesz a napokban bejelentett The Walking Dead: Streets of Survival [hozzászólások] [6]
- 10:58
- Harry Potter: Quidditch World Cup [20]




