Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Lassan már számon tartani is nehéz, hogy a Reality Pump Studios hányadszor halasztja el a 2011-ben bejelentett Raven's Cry megjelenését. A játékot sokáig a Black Flag egyik konkurensének tartották (habár esélye nem sok lett volna), ám az akkori premier fél évet csúszott. Végül idén tavasszal sem jelent meg a játék és egészen máig úgy állt, hogy október 14-én végre révbe ér a kalózhajó. Nem fog. A fejlesztők bejelentették, hogy a megjelenés ismét elmarad, bár ezúttal csak másfél hónapot csúsztatnak rajta. Legalábbis a PC-s, Maces, valamint a frissen leleplezett Linuxos és SteamOS-re szánt változatokon, amelyek így november 27-én kötnek ki a virtuális boltok polcain. A konzolos játékosok hajója a jelek szerint nagyobb viharba került, ugyanis az (a PC-s dobozos változattal együtt) csak 2015 elején bukkanhat fel a láthatáron.
