Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Januárban jön a Survarium

Egy hét múlva indulnak az ingyenes akciójáték európai szerverei.

2014.12.29. 12:47 | szerző: GeryG | kategória: Játék

2012 óta tudjuk, hogy készül a Survarium, amely a S.T.A.L.K.E.R. 2 alapjaira épített fel a Vostok Games, csak épp minden több, nagyobb, szebb és jobb lesz benne. Legalábbis az ígéretek szerint. A játék cselekménye azután veszi kezdetét, hogy világunkat visszakövetelte magának a természet. A régi modern civilizációnak már szinte teljesen nyoma veszett, ahogy a különös növényzet mindent apránként elnyelt. Nekünk is ebben a nem túl barátságos környezetben kell megharcolnunk napról napra a túlélésért.
Az ingyenes MMOFPS tehát már évek óta készül, de hamarosan minden érdeklődő a saját szemével nézheti meg, mit hoztak össze a srácok. Január 5-én ugyanis elindulnak az európai szerverek és megérkezik a játék első nyílt béta változata. Ebben egyelőre csak két PvP játékmód, a Team Deathmatch és a Battery Retrieval lesz elérhető, így nem próbálhatjuk ki sem a kooperatív, sem a szabad játék módokat. Jelenleg csak angol, német, ukrán, orosz és lengyel nyelven érhető el a játék, de a közeljövőben további nyelvekre is lefordítják. ■

Survarium
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Survarium

hozzászólások (8)

Yaho0
Yaho0 2014.12.30. 11:39
Én kipróbáltam, de abszolút nem tüzelt fel ez a kompetitív mód, mert semmi újdonságot nem találtam a többi FPShez képest. Nem is értem, hogy miért kell erre kihegyezni a játékot, van már ilyenből elég, az emberek sokkal jobban kapkodnának egy MMOFPS PvE részt, ahol mellesleg kompetitív megmérettetésre is lehetőségünk nyílik, mint fordítva, ha egyáltalán valaha is elkészül ez a funkció. Semmit pluszt nem tudott felmutatni eddig, sajnos tucatlövölde :S
Zoo_Lee
Zoo_Lee 2014.12.30. 18:37
Igaz, mintha az eredeti STALKER-ből is lettek volna screenshotok, infók, megjelenési dátumok már vmikor 2002 környékén is...
Dino
Dino 2014.12.30. 18:54
Aki szeretné még a nyílt béta előtt kipróbálni a játékot, igényeljen nálunk kulcsot!
Skorpio90
Skorpio90 2014.12.30. 20:10
De zsír, köszönjük! (esetleg egy közös Dome-os élménybeszámoló...?)
david139
david139 2015.01.01. 18:27
Köszi :)
ajánlott olvasnivaló