A Valve igen nagyra törő terveket dédelget a következő évekre. Ha minden a terveik szerint alakul, akkor a Steam Machine, a Steam kontroller és a Steam Link is az ősz folyamán kerül piacra. Ezeken túl szeretnének beszállni a jövő egyik nagy ígéretébe, a VR, vagyis virtual reality (virtuális valóság) technológiába is, ehhez pedig a HTC-vel közösen készítik saját megoldásukat, a Vive-ot. A headsetet a GDC 2015-ön mutatták be, ahol a holland Vertigo Games is jelen volt, hogy rögtön be is jelentsék rá az első játékot. A Skyworld a hagyományos körökre osztott stratégiák élményét hivatott ötvözni a VR technológiában rejlő lehetőségekkel, vagyis várhatóan rengeteg olyan megoldáshoz lesz benne szerencsénk, amivel korábban még nem találkozhattunk. Ez elsősorban az irányítás terén mutatkozik meg, e téren két megoldást is alkalmaznak a készítők. Egyrészt a játék támogatni fogja a Full Room Scale technológiát (amikor az egész szoba a játékterünké válik), valamint készül egy ülő verzió is, amikor valamennyire korlátozottabbak lesznek a lehetőségeink.
A történet szerint apánk egykor a birodalom uralkodója volt, ám halálával az a gonosz karmai közé került. Így ránk vár a feladat, hogy újra egyesítsük a birodalmat, ehhez pedig mágiára és seregeinkre támaszkodhatunk, hogy kordában tartsuk a sárkányokat. Az alábbi kedvcsináló alapján a látványvilág inkább szimbolikusnak tűnik, de így sem fest rosszul, jól illeszkedik a témához a megvalósítás.
A Skyworld a tervek szerint még idén megjelenik, természetesen a Steamen keresztül.
Skyworld – körökre osztott stratégia Vive-ra
A Steam és a HTC közös VR-headsetére már készül is az első játék.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
ivanova36 2015.03.07. 13:39 [1321]
Hogy ebben mihez kell majd VR technológia, azt nem vágom. Grafika kb Mighty Quest for Epic loot szintű.
KRISZ46 2015.03.07. 12:21 [92]
HTC értitek? Half-life Three Confirmed
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Star Wars Episode I: Jedi Power Battles teszt
- 2. Marvel's Spider-Man 2 PC-s teszt – Pókember második kalandja is PC-re költözött
- 3. Év játéka 2024.
- 4. Napokon belül elrajtol a Sancticide korai változata
- 5. Keep Driving teszt – Az út maga a cél
Legfrissebb fórumtémák
- 22:04
- Path of Exile 2 [35]
- 21:18
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1479]
- 11:48
- Sorozatok [10882]
- 21:13
- Szét*** az ideg [5246]
- 10:28
- VR-verziót kap a Sid Meier’s Civilization VII [hozzászólások] [2]
- 23:07
- Kipróbálhatod az Amerzone: The Explorer’s Legacyt [hozzászólások] [2]
- 15:13
- GG - GameGuess játék [844]
- 15:10
- Helyzetjelentés [157304]
- 14:56
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15115]
- 10:00
- Kingdom Come: Deliverance II [13]