A napokban megérkezett a Steamre a Blitzkrieg 3 korai változata. A Nival stúdiójában készülő világháborús stratégiai játék nagy ígéretekkel kezdte meg pályafutását. Sikerének egyik kulcsa pedig az lehet, hogy mára annyira ritkák az ilyen játékok, amennyire néhány éve még gyakoriak voltak. A korai változatban a fejlesztők elsősorban a többjátékos részt szeretnék tesztelni, ezért ez szinte teljes pompájában elérhető. Emellett az egyszemélyes kampányból is kapunk egy kis ízelítőt az egyik történelmi küldetés formájában. A tervek szerint a korai változat nagyjából 4-5 hónapig lesz elérhető, majd valamikor az ősz folyamán érkezik meg a végleges kiadás.
Sajnos egyelőre az első rajongói beszámolók elég vegyes képet adnak a játékról, amely alapján egyelőre csak egy közepes alkotásról beszélhetünk. Remélhetőleg a fejlesztők a játékosok visszajelzései alapján apránként kijavítják a hibákat és úgy alakítják a játékmenetet, ahogy azt a legtöbben várják tőlük.
Steamen a Blitzkrieg 3 korai változata
A teljes többjátékos részt és az egyszemélyes kampány egy történelmi küldetését próbálhatják ki a játékosok.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Blitzkrieg 3
Platform:
Fejlesztő: Nival Interactive
Kiadó: Nival Interactive
Megjelenés: 2017. június 2.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 2. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. 007: First Light teszt – Őfelsége titkosügynökös játéka
Legfrissebb fórumtémák
- 12:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8254]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]
- 09:51
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [61]
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]
- 22:06
- Kezd durvulni az időjárás! [4479]
- 17:22
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2572]
- 16:51
- A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett [hozzászólások] [13]
- 21:05
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [8]
- 13:41
- Pixel art, oldalnézetes shoot’em up lesz a napokban bejelentett The Walking Dead: Streets of Survival [hozzászólások] [6]
- 10:58
- Harry Potter: Quidditch World Cup [20]