28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mozi/film

Megint lelépett az Uncharted mozi rendezője

Lassan már számon tartani is nehéz, hány rendező szállt be és ki a projektből.

Írta: GeryG

Egyelőre nem oszlanak a felhők az Uncharted mozi felől. Míg a negyedik játék fejlesztése remekül halad és várhatóan jövő tavasszal a PlayStation 4 egyik legerősebb játékát köszönthetjük majd benne, addig a film adaptáció sehogy sem akar összejönni. Az elmúlt években arról érkeztek hírek, hogy a forgatást idén már biztosan elkezdik, a premierre pedig 2016 nyarán kerülhet sor, ez egyelőre csak nem akar realizálódni is. Olyannyira nem, hogy a film legutóbbi rendezője, Seth Gordon is megköszönte a lehetőséget és angolosan távozott. Nem ő az első, aki így tesz, hiszen korábban a rendezői széket már David O. Russel és Neil Burger is melegítették. Hogy ki lesz a következő, aki elfoglalhatja, arról egyelőre nem érkezett hír, ám arról igen, hogy a Sony alaposan megkurtítaná a projekt költségvetését.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!