28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Kütyü

Visszahívják az NVIDIA Shield Tabletet

A zöldek táblagépe annyira túlmelegedhet, hogy akár tüzet is foghat.

Írta: GeryG

Az NVIDIA is igyekszik remek videokártyái mellett más piacokon is megvetni a lábát, ezért elkészítette a Shield termékcsaládot. Ez három eszközből áll: a Shield egy TV-re köthető konzol, amelyen nem csak játszani lehet, de sok egyéb multimédiás szolgáltatással is rendelkezik. A Shield Portable-t a hordozható konzolok piacára szánják, meglehetősen egyedi formatervével könnyen felhívja magára a figyelmet. Lényege, hogy PC-s játékainkat streamelhetjük rá, így akár az ágyban fekve is tudunk azokkal játszani. A sort a Shield Tablet zárja, amelyet szintén a remek játékélmény jegyében terveztek meg, ennek köszönhetően egy NVIDIA Tegra K1 processzor teljesít benne szolgálatot.
Sajnos a jelek szerint komoly gondok vannak a táblagéppel, ami miatt az NVIDIA vissza is hívja a piacról. A visszarendelés a tavaly július (ekkor volt a premier) óta megjelent példányokra vonatkozik, ugyanis kiderült, hogy ezek akkumulátora annyira túlmelegedhet, hogy akár ki is gyulladhat a készülék. A felhasználók a hivatalos oldalon tájékozódhatnak a visszaküldés folyamatáról és arról, hogyan juthatnak hozzá a kevésbé tűzveszélyes helyetteshez. Addig is nem ajánlják senkinek, hogy használják az eszközt, ám arról egyelőre nem tudtak tájékoztatást adni, hogy a pótlás mennyi időt vesz igénybe.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!