Bár gyakorlatilag a harmadik epizód premierje óta beszédtéma volt, a Mass Effect széria negyedik részét, a Mass Effect: Andromedát csak az idei E3-on jelentette be hivatalosan a BioWare. A játék teljesen független lesz az első három résztől, már csak azért is, mert míg azok a Tejútrendszerben játszódtak, addig az új rész már a címében is szereplő Androméda-galaxisba repít majd minket. Így a történetnek sem lesz köze az előzőhöz, valamint várhatóan a főszereplők közül sem tér vissza senki. Azért nem egy teljesen független játékot fogunk kapni, rengeteg lesz az ismerős elem, bizonyos fajok és járművek is felbukkannak majd (pl. a Mako). Emellett a játékmenetben is lesznek ismerős részletek, többek között a harcrendszer alapjait is a harmadik részből emelik át. Ennek lehet örülni és nem örülni, de a rajongók többsége egyetért abban, hogy a harcrendszert a harmadik részre sikerült a legjobban összehoznia a srácoknak, így jó alapot nyújthat a folytatáshoz. A hangsúly persze itt is az alapokon van, hiszen alaposan felújítják és még dinamikusabbá, élvezetesebbé teszik azt.
A Mass Effect: Andromeda kapcsán egyelőre alig árultak el valamit a fejlesztők, a játék jelen állás szerint valamikor 2016 végén érkezhet meg. Addig azért csak beavatnak minket néhány jelentéktelen, aprócska kis részletbe.
Ismerős lesz a Mass Effect: Andromeda harcrendszere
Azt ugyanis a harmadik részből emelik át.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Mass Effect: Andromeda
Platform:
Fejlesztő: BioWare
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés:
2017. március 23. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]