28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Három Football Manager játékot is kapunk idén

A szokásos PC-s kiadás mellett két egyszerűbb verzió is készül, utóbbiak elsősorban táblagépekre.

Írta: GeryG

Idén sem maradunk jóféle futballmenedzser-játék nélkül, ősszel érkezik a Football Manager 2016. Ahogy azt már megszokhattuk az elmúlt években is, a Sports Interactive csapata megpróbálja idén is feldobni valamivel a játékot. Az újdonságok között elsősorban az új játékmódokat érdemes megemlíteni. A Fantasy Draft módban összeállíthatjuk a saját álomcsapatunkat, amivel aztán miniligákban kell helytállnunk. Emellett a Create-A-Club módban szabadon felépíthetünk egy fiktív klubbot, amit aztán bármelyik létező ligában elhelyezhetünk és irányíthatunk. Szintén újdonság, hogy mostantól egészen a pálya széléig leereszkedhetünk, hogy még közelebbről legyünk részesei a mérkőzéseknek, innen adhatunk utasításokat a játékosoknak és ünnepelhetünk együtt velük. Ehhez persze nem árt, ha a 3D-s mérkőzéseket is egy kicsit gatyába rázzák a fejlesztők, ehhez 2000 új animációt használnak fel. A rögzített helyzetek is sokkal részletesebben megtervezhetőek lesznek idén.
Összegezve, idén is kapunk épp elég újítást, hogy megérje ismét elmélyülni a játékban, de ez még nem minden. A Sega ugyanis bejelentette, hogy a PC-s kiadás mellett két további is készül: a Football Manager Touch és a Football Manager Mobile.
A Football Manager Touch 2016 korábban már szerepelt a játékba építve, egyszerűbb játékmenetet kínálva (ez volt a valószínűleg csak kevesek által használt quick play opció), most viszont önálló játékként jelenik meg a Steamen és a komolyabb táblagépeken. A két verzió között a felhőalapú mentésnek köszönhetően átjárás is lesz, vagyis a PC-n elmentett játékunkat bármikor folytathatjuk egy táblagépen is. Ebben is megtaláljuk a részletes taktikai beállításokat és a 3D-s mérkőzéseket, valamint elérhető lesz a Create-A-Club játékmód is.
Végül készül a Football Manager Mobile is, amely az elmúlt években Football Manager Handheld címen futott. Az új kiadásban is részletes taktikai beállításokkal adhatunk utasításokat csapatunknak beleértve a passzok irányát, a kreatív szabadságot és a kapus mentalitását is. A játékfelfogásunk is fontos lesz, hiszen nem mindegy, mit helyezünk előtérbe: a támadásokat vagy a védekezést, a csapatmorált vagy a játékosok menedzselését. Mindezek hatással lesznek a csapat játékára és teljesítményére is.
A Football Manager mindhárom idei kiadása november közepén fog megjelenni, de egyelőre nem kaptak ennél pontosabb premierdátumot. Cserébe néhány képet igen.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Football Manager 2016
  • Football Manager 2016
  • Football Manager 2016
  • Football Manager 2016
  • Football Manager 2016
  • Football Manager 2016
  • Football Manager 2016
  • Football Manager 2016
  • Football Manager 2016
  • Football Manager 2016

Football Manager 2016

Platform:

Fejlesztő: Sports Interactive

Kiadó: Sega

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2015. november 13.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!