Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Nem meglepő, hogy bár még a rajongók bőven el vannak foglalva a Fallout 4-gyel, a Bethesda pedig jelenleg is a következő hónapokban várható három új DLC-n szorgoskodik, a stúdió egy másik szegletében már az újabb projekteken dolgoznak. A hírek szerint semmit sem bíznak a véletlenre és mindjárt három új játék munkálatai is zajlanak, de ezekről természetesen még jó ideig nem fogunk konkrétumokat hallani. Todd Howard, a stúdió vezető munkatársa egy interjú során arról beszélt, hogy mindhárom projekt tipikusan Bethesda alkotás lesz, vagyis „nagyon és őrületesek” lesznek, de mégis mindegyik teljesen más lesz, mint a csapat bármelyik korábbi játéka.
A stúdióra jellemző, hogy sokáig váratják rajongóikat egy-egy új bejelentéssel, de eddig ez a taktika mindig kifizetődő volt számukra, így most se számítsunk más hozzáállásra. Howard azt azért elmondta, hogy egyelőre száznál is többen dolgoznak a Fallout 4 támogatásán, de később apránként át fogják csoportosítani az embereket az új projektekre.
