28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

VR

PlayStation VR PC-re is?

Elképzelhető, hogy a jövőben más platformokra is elérhető lesz a headset.

Írta: GeryG

Hivatalosan ma jelent meg az Oculus Rift, amelyet áprilisban követ a Vive. A harmadik szereplő a PlayStation VR, amely konkurenseivel ellentétben kizárólag a PlayStation 4-gyel kompatibilis – legalábbis egyelőre. A napokban a japán Nikkei magazin készített interjút a Sony egyik munkatársával, aki az ezt firtató kérdésre a következőt válaszolta:
„Mivel a PlayStation 4 sok elemében egyezik a PC-vel, a lehetőség adott. Jelenleg a játékokra koncentrálunk és most még nincs is mit bejelentenünk, de bizonyos területeken lesznek bővítések.”
A jövőben tehát könnyen elképzelhető, hogy valamilyen formában PC-hez is csatlakoztatni lehet majd a headsetet. Erre azonban minden bizonnyal még sokat kell várni, hiszen a konzolos premierre is csak ősszel kerül sor, a Sony pedig aligha fogja rögtön más platformokra is kiadni az eszközt. Némileg ide tartozó hír, hogy újabb forrás erősítette meg a napokban felbukkant pletykát, miszerint a Sony a PlayStation 4 új, erősebb verzióján dolgozik, amely már a 4K-s tartalmak és játékok kezelésére is alkalmas lesz. Emellett a PSVR-t is jobban fogja támogatni a jelenlegi konzolnál. A hírek szerint az új kiadás miatt nem áll le a „sima” PS4 gyártása sem, valamint a két változat játékai oda-vissza kompatibilisek lesznek. Így már három forrás is megerősítette a terveket, de a Sony továbbra is hallgat. Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor a hivatalos bejelentésre még a PSVR októberi megjelenése előtt sort fognak keríteni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!