Szeretjük az olyan filmeket, amelyek próbálnak valami újat is mutatni, de kétségtelen, hogy ezek vállalják a legnagyobb kockázatot is. Egy-egy innovatív ötletről sosem lehet előre megjósolni, hogy végül elnyeri-e a közönség tetszését. Pedig egy film esetében ez a legfontosabb kérdés: tetszik-e a nézőknek.
A Hardcore Henry is az újító filmek közé tartozik, méghozzá a kamerahasználat miatt. Ugyanis az egész történetet a főszereplő, Henry szemén keresztül ismerhetjük meg és élhetjük át az első pillanattól az utolsóig, méghozzá FPS nézetben. Henry nem emlékszik semmire. Leginkább azért, mert felesége épp most hozta vissza a halálból. Elmondja neki, hogy hívják, ám ocsúdni sincs ideje, öt perccel később már lőnek rá, feleségét pedig elrabolják. Nincs más hátra, mint előre: megmenteni az asszonyt és leszámolni a moszkvai alvilággal.
A Hardcore Henry még 2014-ben kezdte meg pályafutását, amikor 250 000 dollárt dobtak össze a kíváncsi rajongók egy gyűjtésen. Ez megalapozta a projektet, amelyet az az Ilya Naishuller vezetett, aki korábban hasonló technológiával (szinte az egész filmet GoPro kamerákkal vették fel) már készített videoklipet a Biting Elbows zenekarnak is. Naishuller írta és rendezte a filmet, amely április 7-én kerül a mozikba. A fontosabb szerepekben Haley Bennett, Tim Roth, Sharlto Copley, és maga Ilya Naishuller fog feltűnni.
Napokon belül a mozikban a Hardcore Henry
Az FPS a videojáték ipar egyik legsikeresebb műfaja, de a mozikban is megállja a helyét?
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
szbszig 2016.04.06. 05:42 [33649]
Én is láttam már egy párszor a trailert, és semmi bajom nincs tőle. ;-)
A film engem is érdekel, meg fogom nézni valószínűleg. Pedig nem vagyok az a típus, akinél a látvány fontosabb, mint a történet. De itt talán megbocsátható, hogy a technikai megvalósításra vagyok kíváncsi alapvetően, és nem arra, mi lesz a sztori vége, vagy hogy kicsoda, micsoda ez a Henry nevű faszi. :-)
A Bad Motherfucker klipje mindenesetre nagy kedvencem volt akkoriban, amikor kijött. :-)
A film engem is érdekel, meg fogom nézni valószínűleg. Pedig nem vagyok az a típus, akinél a látvány fontosabb, mint a történet. De itt talán megbocsátható, hogy a technikai megvalósításra vagyok kíváncsi alapvetően, és nem arra, mi lesz a sztori vége, vagy hogy kicsoda, micsoda ez a Henry nevű faszi. :-)
A Bad Motherfucker klipje mindenesetre nagy kedvencem volt akkoriban, amikor kijött. :-)
Creativ3Form 2016.04.06. 00:39 [33872]
Érdekes, mert én semmit nem éreztem az általad leírtakból, sőt. Konkrétan naponta megnézem a trailert. :-D Corvin moziéjszakán meg is lesem haverokkal, már ha beférünk rá.
Aryx 2016.04.05. 22:04 [4135]
Már az alapkoncepció is egy elég nehéz - szinte lehetetlen - műfaj, de amint ahhoz a szóhoz értem a cikkben, hogy "GoPro", már élből lemondtam erről a filmről. A trailer pedig sajnos alátámasztotta a félelmemet, még most is szédelgek b+, pedig csak a laptopomon néztem 2 percig úgy, hogy párszor el is fordítottam a fejem. Moziban egy ilyet hányás és/vagy epilapsziaroham nélkül kibírni...
Az ötlet szimpatikus, de nem hinném, hogy élvezhető film lesz ebből.
Az ötlet szimpatikus, de nem hinném, hogy élvezhető film lesz ebből.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]







