Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
120 éve született Öveges József, 100 évvel ezelőtt pedig Kovács Mihály. Előbbi a fizika terén szerzett érdemeket, utóbbi pedig az informatikatanárok előfutáraként ténykedett. Közös bennük, hogy mindketten piarista szerzetesek és tanárok voltak. Közülük valószínűleg Öveges József nevét ismerik többen, hiszen ő volt az, aki tévéműsorokban népszerűsítette a fizikát, érdekes kísérletek formájában, a maga mókás stílusában. Kovács Mihály a fizika mellett kibernetikát tanított, elsőként hazánk középiskolai tanárai közül - ez volt az elődje a mai informatika-oktatásnak. Életművük bemutatására május 24-én nyílik meg egy időszaki kiállítás a budapesti Piarista Gimnáziumban, amely előzetes bejelentkezés után egészen szeptember 30-áig lesz megtekinthető. Ezen számos fénykép és személyes dokumentum mellett természetesen mindkét tanár főbb munkái, kísérleti eszközei is láthatóak lesznek, mint például a Műegér és a Heuréka kibernetikai játékok, a Didaktomat "feleltetőgép" és az első magyar, bolti forgalomban kapható számítógépmodell, a Mikromat kibernetikai építőkészlet prototípusa, a Tücsök. A kiállítást a Piarista Rend Magyar Tartománya és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság rendezi.
